Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1902.
1902. október 18.
I6i 1902 október 21-én. —50. 51. az egyetemes konvent tenne megfelelő intézkedést. 50. Olvastatott a f.-baranyai ev. ref. egyházmegye f. évi közgyűlésének 49. jkönyvi sz. határozata, mely a Sz. Erzsébethez tartozó s számban és erőben tetemesen megfogyatkozott tótkereszturi l. egyházban, a praeorans-tanítói állás betöltését, az ott felhozott okokból, ideiglenesen felfüggeszti s a tanköteles gyermekek rendes iskoláztatása, valamint vallás-erkölcsi oktatása iránt intézkedik. Az egyházkerületi közgyűlés, az egyházmegyének a nehéz viszonyok által kellőleg indokolt intézkedését helybenhagyja s úgy a tótkeresztúri 1. egyház tagjaira, mint az anyaegyház lelkészére nézve kötelező erejűnek nyilvánítja: utasítván egyúttal a f.-baranyai esperes urat. hogy e. m. végzésnek, különösen a vallás-erkölcsi oktatásra vonatkozó részét haladék nélkül végrehajtani és annak pontos megtartását megfelelő módon ellenőrizni szíveskedjék. 51.* A felső-baranyai egyházmegye f. évi közgyűlésének 51. jkönyvi száma alatt, az oldi egyház azon kérelmét, hogy az egyházmegye ker. járuléka, a kitérések folytán 430-ról 225-re leapadt lélekszáma után vettessék ki s az így leszállítandó összeg rá nézve 1898. évtől kezdve számíttassék, pártolólag terjeszti föl. Az egyh.-ker. közgyűlés, tekintettel azon köztudomású sajnos körülményre, hogy az egyházpolitikai törvények életbeléptével a felekezetnélküliség áramlata épen az oldi egyházban lépett fel és dúlt a legnagyobb mértékben: folyamodó presbyteriumnak azon állítását, hogy az egyház lélekszáma 225-re olvadt le. a f.-baranvai esperes úr élőszóval tett bizony-