Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1902.

1902. október 18.

I6i 1902 október 21-én. —149. 51. A gymnasiumban összesen heti 3 óra, a polgári leány­iskolában összesen heti 2 óra, tehát együtt öt óra engedtetik a ref. vallású növendékek vallástanítására. Tekintve, hogy a jelzett óraszám sem a szükségletnek, sem a törvényes óra­számnak meg nem felel, mert ennél jóval több, legalább is kétszer annyi órára van szükség, ha a hitsorsos növendékek vallásoktatásáról kellőleg gondoskodni akarunk, tekintve továbbá, hogy az állami elemi népiskolákba és az iparos­tanoncziskolába járó növendékek vallástanításáról is gon­doskodni kellene. Gyöngyösön egy önálló hitoktatói állás szervezésére volna szükség. A gymnasiumi vallástanításért az illető ref. lelkész órán­ként 50 k. összesen 150 korona, a polgári iskolában való tanításért évi 160 k. tiszteletdíjban részesül. A főgymnasium rom. kath. hitoktatója 1600 k. évi fize­tést és 400 k. lakbért élvez. A polgári leányiskolában a róm. kath. hitoktatást az elemi iskolai hitoktató végzi heti 8 órán s ezért, valamint a hittannak az áll. elemi népiskolában heti 16 órán való tanításáért 1600 korona fizetést és 400 k. lak­bért élvez. Jászberényben a következő tanintézetekbejáró ref. növen­dékek vallásoktatásáról kell gondoskodni: a) az állami főgymnasiumban (14); b) az érseki leánynevelő intézetben (11); c) az iparostanoncz iskolában (12); d) négy pusztai iskolában, A főgymnasiumban a vallásórák száma heti 4; az érseki leánynevelő intézetben heti 2 óra; az ipariskolában heti 2 óra; a négy tanyai iskolában heti ecjy-egy, tehát 4 óra összesen 12 óra. Jászberényben az illetékes ref. lelkész jelentése szerint önálló hitoktatói állásra ez idő szerint szükség nincs, csak tisztességes díjazásról kellene gondoskodni. A ref. vallástan tanításáért csak a főgymnasium részé­ről részesül a lelkész évi 200 korona tiszteletdíjban (tehát 50 k. óránként az állampénztárból), míg a többi tanításért fáradsága nem honoráltatik. A főgymnasium róm. kath. hitoktatója az állampénztár­ból 1800 k. fizetést és 350 k. lakbért élvez. Ugyanitt az izr. hitoktató a tanulóktól fejenként 8 k.-t szed.

Next

/
Thumbnails
Contents