Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1901. október 18.

6-2 1001 október 21-én. áll, hanem kiegészítő része a közös munkának. Ha tehát valamelyik tanár lelkületébe a féltékenység, irigység vagy gyűlölet csirái befészkelődtek, annak munkája a közös czéí. mondhatnók ideál, az ifjúság nemes, lehetőleg árnyoldalak­tól ment jellemének kiképzésében elveszett, megzavarja a közös munkálkodást. Épen e közös czél. közös ideálban való összeforrás­ban leli a magyarázatát azon. a mi kálvinista iskoláinkban meggyökeresedett szokás is, hogy ha egyszer valamely tanár valamely iskolába belépett, az azzal oly szorosan összelorrott. hogy attól többé megválni nem tudott, ott élt és halt meg. Ne igyekezzünk tehát az iskolához való ragaszkodást gyengíteni esetleges mellőzéssel. De meg ellenkezik a mi kálvinista iskolánk hagyomá­nyos szellemével az, hogy egyiknek munkálkodását előbbre helyezzük a másikénál. A mi iskoláinkban a méltánylás­nak egyetlen jogosult alapja volt eddig t. i. a szolgálati idő. Különben a mi fentartóink eddig is megtalálták s jö­vőre is megtalálják a módot és eszközt az érdemes tanár munkájának méltánylására, valamint az érdemetlen, eset­leg hibás tanár hibájának megtorlására. Ugyanazért szakosztályunk azon óhajtását fejezi ki. hogy a díjosztályokba, azok fokozatába sorozásnál csupán a szolgálati elsőbbség szolgáljon irányadóul. Egyébiránt szakosztályunk pontról pontra tárgyalta a szervezeti szabályzatot s azt — a jelzett elvnek kegyes figyelembe ajánlása mellett — egészében megerősítésre ajánlja a következő módosításokkal: I. A 3-ik §. a) pontja ekkép módosíttassék: ''Válasz­tás és kinevezés esetén, ha az illető tanár a választást, illetve kinevezést közvetlenül megelőzőleg nem állott a budapesti ref. egyház szolgálatában, ha rendes tanári mű­ködését iskolaév elején kezdi, fizetését az iskolaév első hónapja első napjától, tehát szeptember 1-töl. ha pedig szolgálatát időközben kezdi meg, a szolgálatba állás nap­jától élvezi. Ugyancsak a 3-ik §-nak a lakbérre vonatkozó első bekezdése ekként lesz módosítandó: «A lakbér a fentebb a) alatt említett esetben, ha a tanár rendes tanári működé-

Next

/
Thumbnails
Contents