Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.
1901. október 18.
1901 október 21-ón. — 19. 5'5 son oda, hogy legalább a kerületbeli gymnasiumokban evangelikus szellemű egyesületek alakuljanak a hitélet erősítésére, az önkéntes evangéliumi tevékenység s ez által a lelkipásztori pálya megkedveltetésére, másfelől, addig is, míg a középiskolák több tlieologust s a theol. akadémiák több lelkészt nevelnek, a segédlelkészek elhelyezésénél a kerület mindenekelőtt az administratori állásokat töltse be, azután a munkára teljesen képtelen lelkészek mellé rendeljen segédlelkészeket s csak azután vegyen tekintetbe más óhajokat. Szabó Aladár Koncz Imre jegyző. elnök. 4. A választmányi ülés jegyzőkönyvének 4. pontjában foglaltak tudomásul szolgálnak. 2. A 2. pontra vonatkozólag a kerület bevárja a theol. választmány és jogügyi bizottság együttes üléséről szóló jegyzőkönyv előterjesztését. 3. A 3. pontra vonalkozólag a kerület a választmány véleménye értelmében a theologusok tanítói képesítésére vonatkozó határozatát ez idő szerint nem változtatja meg. 4. A 4. pontra vonatkozólag Varjas József a III. évre kegyelemből felvétetik, s hiányzó III. évi osztályzatainak a jelen 4904/902. tanév folyamán való megszerzésére utasíttatik, esetleges elhelyezéséről később határoz a kerület. 5. Az 5. pontra vonatkozólag dr. Szikszay Sándor, mint az egészségtan tanára. Krausz Gusztáv, mint az ének tanára s dr. Farkas Elemér, mint intézeti orvos a folyó tanévre is alkalmaztatnak. 6. A 6. pontot illetőleg püspök úr intézkedése jóváhagyatik.