Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1900. október 20.

330 1!HX) október "24-én. — e. b. ü. II. 12. határozott: Az első bíróság 1899. évi 2. jegyzőkönyvi szám alatt hozott határozata megsemmisíttetik, s nevezett bíróság a törvényes eljárás meg­tartásával újabb határozat hozatalára utasíttatik. Indokok: Mivel az ügy a mult évi egyházkerület bírósági jegyzőkönyv 5. számú utasítása ellenére, most is teljesen felszereletlenül s az előző iratok becsatolása nélkül kül­detett fel, a biróság nem volt azon helyzetben, hogy a fel nem derített ügyet elbírálhassa; s mivel a vizsgálat és szóbeliség törvényeinkben gyökerező elve figyelembe nem vétetett: az elsőfokú határozatot meg kellett sem­misíteni, s az eljárt bíróságot az idézett elv tigyelembe vételével újabb határozat hozatalára kellett utasítani. 11. Olvastatott a felsőbaranyai egyházmegye f. évi aug. 28-án tartott törvényszéki ülése jegyzőkönyvi 9. szám alatt foglalt Ítélete, s ezzel szemben előterjeszte­tett Bagaméri Károly raádi tanító felebbezése. Az egyházmegyei törvényszék Ítélete, in­dokolásával együtt helybenhagyatik, kiegészítve az indokolást azzal, hogy felperes tanító sem­mivel se bizonyította azt, hogy a faiskola hasz­nálata neki a rét használata helyett adatott. 12. Olvastatott a külsősomogyi egyházmegye idő­szaki bíróságának 1900 okt. 5-én tartott ülése jegyző­könyvében a Székely József csákvári helyettes lelkésznek Barkász Kálmán s.-endrédi h. lelkész ellen emelt pa­nasza ügyében hozott ítélete. Ezzel szemben előterjesz­tetett Székely József felperesnek az ítélet ellen beadott felebbezése. Az egyházmegye Ítélete, indokaival együtt helybenhagyatik.

Next

/
Thumbnails
Contents