Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.
1900. október 20.
326 lf>00 október 24-én. — e. b. ü. I. jogérvényes döntéssel: figyelmen kívül hagyta tehát az egyházmegyei bíróság azt, hogy ez a kérdés már ítélt dolog, a melynek joghatálya abban is nyilvánul, hogy az első bíróságot is feltétlenül kötelezi s így ezt a kérdést vita s ujabb határozat tárgyává tenni az egyházmegyei bíróságnak jogában sem állott. Mindezek alapján az egyházmegyei közigazgatási bíróság Ítéletét meg kellett változtatni, a panasznak elutasításával. a fent körülírt választást megerősíteni s érvényesnek kimondani kellett. A mennyiben a panasz azt is felvetette, hogy egyes megválasztott egyének is hátralékban vannak az egyházi tartozások lerovásában, azt azért kellett elutasítani, mert a panasz még csak meg sem nevezi az állítólag hátralékosokat. A panaszt a vári Szabó István és dr. Babó Mihály összeférhetetlenségi esetét panaszoló részében azért kellett elutasítani, mert a felvetett körülmény a választásnak érvényességét nem befolyásolja s a felvetett eseteknek netán tényleg fenforgása különben is a megfelelő eljárás útján külön bírálandó meg. Budapesten, az egyházkerület közigazgatási bíróságának 1900. évi október hó 24-ik napján tartott ülésében. 4. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület fegyelmi bírósága, a solti egyházmegye időszaki tanácsa, mint fegyelmi bíróság által, Kájel József volt dömsödi s jelenben s.-kilitn lelkész fegyelmi ügyében 1900. évi május hó 17-én hozott s a rendes bírósági jkönyv 2. sz. alatt beiktatott törvényszéki Ítéletet, Kájel József felebbezése folytán felülvizsgálván, abban a következő végzéssel határozott: A bíróság a beadott íelebbezést elutasítja ;