Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1900. október 20.

206 1900 október 25-én. — 78. a II—V. osztálybeliek Lévay kis hitoktatójából tanulják az osztályonként kiszabott tananyagot. Június 10-én a gyermekekkel a vallásból vizsgát tartott a templomban s a szülők s a gyülekezet szép számmal egybegyűlt tagjai előtt konlirmáczióra 4 leány jelentkezett, kiket (szintén a Lévay hitoktatójából) tanított, húsvéttól áldozó csütörtökig, mikor a vizsgát a templomban le­tették. Ráczkeresztúrra. az ottani uradalmak által havon­ként felváltva adott kocsin, hetenként szerdán d. e. 10 órára megy ki a m. lelkész vallást tanítani. Itt is Lévay kis hitoktatójával telt kísérletet, de igen csekély eredményt ért el, mert a gyermekek a megmagyará­zott s föladott leczkét jól soha sem tanulták meg. Élő szóval tanított nekik imákat, dicséreteket, zsoltárokat s azokat énekelni is tanította. A bevári, alsó- és felső-besnyői, szinatelepi és battai iskolákat is látogatta, de ide fuvart a gróti ura­dalomtól nem nyervén s különben is rosszul fogad­tatván, ritkábban mehetett; s csak élő szóval: imákat, zsoltárokat könyv nélkül és énekelni tanította. A gyer­mekek, a katholikus tanítók által vezetve a kath. hit­tani órákra a ref. gyermekek, is fölvétettek. A tanítók a m. lelkész iránt előzékenyek, de oda menetele elé félve néznek s kérdezték is tőle, nem tiltotta-e el a grófné az oda meneteiről ? A gróti család itt apácza zárdát is épített s apáczákat vitt a r. k. kisdedóvó ve­zetésére s a nagyobb leányoknak női kézimunka taní­tására. E zárda f. év elején nyittatott meg — s előre hirdettetett, hogy abba a református leányok is felvé­tetnek. A m. lelkész igyekezett a szülőket rábeszélni, hogy leányaikat oda ne küldjék, de nagy részt siker­telenül. Mikor azonban meggyőződtek, hogy református gyermekek is ingyen felvétetnek, (de kathol. imádságra s «Üdvözlégy Máriá»-ra taníttatnak) az érzelmesebb s vallásosabb szülők leányaikat ismét kivették az ingyen, de hitük ellenes zárda küszöbéről. Ilyen állapotok közt

Next

/
Thumbnails
Contents