Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.
1900. október 20.
1900 október 20-án. — 5. 9 ,-s annak sikeres letétele esetén esztendejök beszámítható legyen. Ugyancsak ezzel kapcsolatban tisztelettel jelentjük, hogy Kóréh Endre budapesti segédlelkész, szintén rendkívüli elfoglaltatására hivatkozva, vizsgálatainak deczemberben letehetéséért folyamodott bizottságunkhoz. Bizottságunk. tekintetbe véve azt, hogy folyamodó a mult évben mint hitoktató volt alkalmazva Budapesten, junius elejétől kezdve pedig, hitoktatói kötelességei mellett az egyik káplánság teendőivel is megbízatott, majd végre, hogy juliustól kezdve csaknem szeptember közepéig egymaga végezte a kápláni és irodai teendőket : kérelmét pártolólag terjeszti fel a Főtiszt. Egyházkerületi közgyűlésre és annak, az 1895. évi közgyűlés 10. sz. s a vizsgálatnak, kivételes körülmények közt deczemberben letehetését megengedő határozata alapján, teljesíthetését véleményezi. Az akadémia igazgatója előterjesztvén, hogy Kósa Ferenczet, a ki a gyulafehérvári rkath. papnevelő intézetben két évet végzett, s a ki egyházunkban áttérvén, budapesti theol. akadémiánk harmadik évi tanfolyamára felvétetését kérelmezte: Főtiszt, és Méltóságos Püspök úr, a theol. akad. törvényeinek 15. §-ában biztosított joga alapján az akadémia másodéves növendékei közé ideiglenesen felvette, aképen, hogy a két első év különbözeti tárgyaiból tett sikeres kollokviumok és az alapvizsgálatnak f. év deczemberben letétele után a harmadik évre mehet át s részére az egész év beszámittatik, bizottságunk az előterjesztést s Főtiszt, és Mélt. Püspök úr intézkedéseit jóváhagyó tudomásul vette, s ennek alapján tisztelettel kéri a Főtiszt. Egyházkerületi közgyűlést, hogy azokat szintén jóvá hagyván, mind Kósa Ferencz alapvizsgálatának, mind Kóréh Endre második lelkészképesítő vizsgálatának, mind Gaál Antal és Kutassy Dezső javító vizsgálatának felvétele végett a vizsgáló bizottságnak deczemberre való kivételes összehivhatását megengedni s a vizsgálatok napjának megállapításával a bizottság elnökét megbízni méltóztassék. Végül, miután bizottságunk azt tapasztalta, hogy a segédlelkészi szolgálati bizonyítványok kiállításában és hitelesítésében nincs meg a szükséges egyöntetűség, tisztelettel kérjük annak a közgyűlés által leendő kimondását, hogy