Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.
1900. október 20.
1900 október 20-án A választás eredménye a közgyűlés részéről élénk tetszésnyilvánítással fogadtatott. Veszprémy János és Pnky Gyula megválasztott t. biró urak az ülésteremben megjelenvén az elnökség által azonnal felhívattak az eskü letételére. Ennek megtörténte után Puky Gyula úr mindkettejök nevében köszönetét nyilvánította megválasztatásukért s egyszersmind buzgó részvételöket igérte az egyházkerület munkálkodásában. Mire az ujon választott t. biró urak, főgondnok úr által örömmel üdvözöltetvén, helyöket a közgyűlés éljenzése közt elfoglalták. 5. Olvastatott a lelkészvizsgáló bizottságnak az első és második lelkészképesítő vizsgálatról benyújtott következő jelentése: Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Egyházkerületünk budapesti theologiai akadémiáján, a vizsgáló bizottság és a tanári kar jelenlétében f. hó 16. és 17-ik napjain tartattak meg a lelkészképesítő vizsgálatok. Azoknak eredményéről van szerencsénk jelentésünket a következőkben tisztelettel megtenni. A f. hó 16-án tartott első lelkészképesítő vizsgálatra budapesti theologiai akadémiánknak hét végzett növendéke adott be, a kitűzött tételekről írásbeli dolgozatot, a melyek a szaktanárok és a vizsgáló bizottság tagjai által megbiráltatván, elfogadhatóknak találtattak s íróik a szóbeli vizsgálatra bocsáthatóknak ítéltettek. A jelentkezettek közül Marossy János, betegsége által gátoltatva, a vizsgalatra nem állhatván elő, a szóbeli vizsgálatot csak hat végzett theológustól lehetett felvenni, s ezek, írásbeli dolgozataik és szóbeli feleleteik alapján a következő általános osztályzatokra találtattak érdemeseknek: Makog Lajos jeles, Pálfy Károly jeles, Mócsy Mihály jó, Kulifay László elégséges, Kontra Aladárélégséges, Sáfár Béla elégséges. Nevezettek eképen letévén az első lelkészképesítő vizs-