Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1899. október 21.

320 1S9Í) október 25-én. — e. b. ü. 5. 0. mások fenyegetés vagy elijesztés által oda működtek volna, hogy a választók reá szavaz­zanak; végül azért is, mert ha bebizonyultak volna is a felhozott vádpontok, azok ezen eset­ben sem érintették volna a 64 szavazattöbb­séggel lezárt szavazás eredményét. 5. Csinos József felebbezése. Jelen felebbezés azzal küldetik le az egy­házmegyei birósághoz, illetőleg annak elnök­ségéhez, hogy jelen felebbezéshez a vonat­kozó összes előiratokat csatolja és így terjeszsze azt fel érdemleges elbírálás végett, és hogy jövőre se mulaszsza el a felebbezésekhez az összes előző iratokat csatolni, mert e nélkül érdemleges határozat nem hozható. (>. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület fegyelmi bírósága, a felső-baranyai egyházmegye fegyelmi bíró­ságának, Beregszászi Gusztáv oldi lelkész ügyében 4. jkönyvi szám alatt hozott Ítéletét, az e. m. ügyész felebbezése folytán, Budapesten 1899 évi október 25-ik napján tartott ülésében felülvizsgálván, következő ítéletet hozott: Az elsőbirósági itélet helybenhagyatik. Indokok: Az egyházmegyei bíróság indokolása egy részében oda módosíttatik, hogy Beregszászi Gusztáv lelkésznek Varga Julcsa ellen a templomban használt sértő ki­fejezéseire nézve kimentő körülménynek vette azt, hogy azok az ismételten kiutasított nő ellenszegülése és fele­selése által támasztott jogos felháborodásban történtek. Az indokolás többi része érintetlen marad.

Next

/
Thumbnails
Contents