Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.
1899. október 21.
236 /8.W október 2U-án. — v. ü. 4. alkalmával már legnagyobb részben készen van. úgy, hogy október hó folyamán felülvizsgálható és leltározható lesz. g) A lerombolandó ökör-istálló zár alá helyezése tárgyában kelt III. fokú határozat jogerőre emelkedése után járási főszolgabíró az elrendelt szakértői szemle foganatosítására határnapot tűzött ki. Ezen határidő beszüntetése czéljából haszonbérlővel közösen bejelentettük, hogy a zár alá helyezett épület legrövidebb idő alatt leromboltatni fog. addig pedig használaton kívül marad, miért is további eljárás beállítását kértük. A bejelentést a főszolgabíró tudomásul vévén, a további eljárást beszüntette. Időközben Fontos Gyula vállalkozóval a szerződés létre jővén, a lerombolás engedélyezése végett újra folyamodni kelleti, mert haszonbérlő illetve a község elöljárósága a lebontás foganatosítása alkalmával az épület körülkerítetését kívánta s az elöljáróság ez alapon e nélkül a lerombolást megengedni nem akarta, mit azonban járási főszolgabíró kérelmezésem folytán mellőzvén, az istálló-épület lerombolása és a hely kiegyenlítése a szerződésnek megfelelőleg megtörtént. Az anyagokért vállalkozó által fizetendő 15 frt az építési ár kifizetése alkalmával fog levonatni, illetve befizettetni. Ezen épületet a tüzbiztosítási kötvényből az első magyar általános biztosítótársaság 38,905 számú függeléke szerint törlésbe vétettem s a befizetett díjból visszatérített 3 frt 35 kr. összeget, a postaköltségek levonása után, 1899. évi márczius hó 23-án Thassy Árpád haszonbérlőnek megküldöttem. h) Múlt évi egyházkerületi közgyűlés a birka-istálló padlásának lesaralásáért a megállapított 124 frt 30 kr. költséget elfogadván, ezen összeg a kezemhez a kisebb javítások elvégzésére kiutalványozott összegből rendeltetett kifizettetni. Ugyancsak ezen közgyűlési határozat folytán van szerencsém jelenteni, hogy az elvégzett munkát 1898. évi november hó 13-án felülvizsgáltattam s a szakértő úgy az istálló saralását, mint a kijavítási munkálatot jónak találván, átvételét és a hátralevő munkabér kifizetését javaslatba hozta, haszonbérlő pedig ezt mint használható karba helyezett épületet átvette és a leltár kipótlásába beleegyezett. Szakértő ugyan ekkor felülvizsgálta a nagyobbik cse-