Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.
1899. október 21.
234 1899 október Qti-án. — v. ii. 4. lebontást és értékesítést belátása szerint kiválasztandó eljárás utján foganatosíthassa. Ezen bizottsági határozat alapján kiadott elnöki rendelkezés folytán 15 vállalkozót szólítottam fel. kik is három kivételével az építkezésre vonatkozó terveket és költségvetéseket megtekintették. Ajánlatot azonban a meghatározott építési feltételek mellett 1899. évi márczius hó 15-éig r a kitűzött záros határidőig, heten adtak be. a mely ajánlatok közül elkésve érkezett Eichmüller Alajos dunaföldvári építőmester ajánlata. A beadott ajánlatok közölt egyedül a Fontos Gyula ajánlata volt az, a melynek alapján a szerződés megkötésére vonatkozó tárgyalásokat folytatni lehetett, mert a többiek vagy a megállapított föltételektől eltérő s nem teljesíthető módosításokat tettek, vagy a költségvetési összegre reáfizetéseket követeltek, vagy végül a birtokon égetendő és beépítendő tégla jósága és minőségeért felelősséget nem vállaltak. Ugyancsak így nyilatkozott Eichmüller Alajos elkésve beküldött ajánlatában is, hogy tudniillik a befordítandó tégla minőségeért felelősséget ét szavatosságot nem vállal. Fontos Gyulával folytatott tárgyalások során kitűnt, hogy az Eichmüller Alajos költségvetésében a fafuvarok utólag kitüntetett összegének, azaz 120 írtnak levonását tévedésből mellőzte, így benyújtott ajánlata a levonás után 5015 frt 71 krral és a régi épület lebontásának ellenérték nélkül való teljesítésével s az anyagoknak 15 fiiért leendő átvételével Eichmüller Alajos elkésve benyújtott ajánlatát is figyelembe véve, tulajdonképen a legelőnyösebb, melyeknek mérlegelése után Fontos Gyula építőmesterrel, mint teljesen megbízható vállalkozóval a szerződést utólagos jóváhagyás fentartása mellett Eichmüller Alajos terve és költségvetése alapján felépítendő istálló-épületre és a régi istálló-épület lebontására 5015 fit 71 kr. építési átalányösszegben. továbbá a régi istálló-épület értékesíthető anyagaiért vállalkozó által fizetendő 15 frt ár mellett megkötöttem, a midőn is vállalkozó a szerződés alapján 501 frt 50 kr. építési ovadékot le is fizette. Eljárásomról az egyházkerület elnökségének jelentést tettem, minek folytán a jog és gazdaságügyi egyesített bizottság 1899. évi márczius hó 24-én tartott ülésében a