Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1899. október 21.

IS IS! 19 október '21-én. — 7. az utolsó. de érdemben az elsők közé tartozik) esperese — szerinte a XÍX. század végén s a XX.-iknak küszöbén 'a mire meg kell jegyeznem, hogy egy század nem 99. hanem 400 évből áll s minden század nem annak 99-ik. hanem 100-ik éve deczember 31-ikén végződik s az uj század nem két nullával, hanem egy egyessel nyílik meg és így a ránk virradandó uj századot még korán van üdvözölni, mert azt még meg is kell érni, a mit nálam is öregebb barátomnak teljes szivemből kívánok!) a vértesalji esperes (mondom) e hanyatló századra visszatekintve, tényekkel bizonyítja reformált egyházunk folytonos előhaladását s minden irányban kézzelfogható fejlődését és felvirágzását.» A jelen századot összemérve az előbbiekkel, melyekben a magyar református egyház annyi üldözést szenvedett, annyi harczot és veszedelmet vérrel irt története lapjaira: mikor templomait elszedte az erőszak s hirdetőit gályákra hurczolta a zsarnok önkény, mily állami törvények védik ma egyházunkat s mennyi jogot erősítettek meg s az állam mennyi erkölcsi és anyagi segélvlvel is támogat! S mily nagyra növekedett, bár szegény egyházunk, ereje, lélekszámában s anyagi erejében is. Nemrég a halálharang kongását kellett hallanunk! — kiált fel az említett esperes, egyik egyházi lapunkra idézve— «hogy ha fordulat nem áll be, szinte bizonyos, hogy főleg a fővárosban egy nemzedék múlva alig lesznek mások, mint névleg kálvinisták*. — Arról az egyházról mondja ezt, mely e század elején néhány száz szétszórva élt reformátusból állott, ma 40—50,000 lélekből áll; a melynek templomai, imaházai naponta szaporodnak» (s hozzáteszem. mindig tele vannak, néha zsúfoltságig, százak meg százak kiszorulva belőlük), «azon egyházról, melynek virágzó gymnasiuma snia már nem nyolcz, de 12 tanterme zsúfoltságig tele van : melynek egy. néhány év előtt elhalt római katholikus vallású nemes szivű polgárember leányiskola felállítására 200,000 forintot hagyományozott! arról az egyházról, mely még most is szegénynek érzi