Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1899. október 21.

14U JS'J'J október 23-án. — 23. «Jog» czímű szaklapban, részint Évkönyvünkben tétettek közzé. Az «Usus fructus a római jogban» czímű terjedel­mes értekezése pedig sajtó alatt van. Dr. Tegze Gyula «Szerves társadalomtani elméletek" cz. alatti s mult évben is jelzett sociologiai tanulmányából 16 ív már a sajtó alól kikerült s legrövidebb idő alatt az egész mű a könyvpiaczra hozatik. Felemlítendőnek tartjuk a jogakadémia tanári kará­nak — sajnos! — azon meddő munkálatát, melyet a m. kir. kereskedelemügyi minisztériumnál végzett akkor, a midőn karöltve a magyarországi felekezeti akadémiák tanári karával (Pécs, Eger. Debreczen, Sárospatak. M.-Sziget, Kecs­kemét) közös kérelemmel és képviselettel járult Ö nagy­méltósága színe elé, hogy azon kedvezményt, melyet a hason rendeltetéssel biró állami kartársai a vasúti menet­jegyek kedvezményében élveznek, reájuk is — legalább a budapesti központi viszonylat, a központtali (könyvtári stb.) érintkezhetés megkönnyítése szempontjából kiterjesztessék. Sajnos, hogy az összes jogakadémiák ezen kérelme elvi okokból meg nem hallgattatott. C) A jogakadémiai igazgató-tanács. Az igazgató-tanácsot e tanév folyamán, 1899. évi február havában Horváth Döme tanácstag elhunytával sú­lyos veszteség érte. Horváth Döme az 1874/75. évi reform­korszakban egyik legbuzgóbb és legtevékenyebb előhar­czosa volt annak a törekvésnek, hogy Kecskemét város törvényhatósága a jogakadémia fentartói közé lépjen be s ez által tegye lehetővé az 1874. évi jogakadémiai reform­szabályzat követelte 8 rendes tanszék szervezését s ekként a helybeli jogakadémia fenmaradását. Az igazgató-tanács 1899. évi márczius hó 31-én tartott ülésében jegyzőköny­vileg adott kifejezést kiváló tagja elhunyta fölött érzett őszinte részvétének. Helyére Kecskemét város törvényható­sága Kada Elek polgármestert választotta be az igazgató­tanácsba. A jogakadémiai szabályzat 26. §-a értelmében a vizs­gálatokon és colloquiumokon e tanév folyamán dr. Szeless

Next

/
Thumbnails
Contents