Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.
1899. október 21.
IS 00 október 23-áv. — 22. 115 Ennek kapcsán felmerülvén, hogy némely gymnasiuniókban az ekként ideiglenesen felvett tanulóktól felvételidíj ugyan nem. de az állami nvugjárulék megvétetett: tekintetiel arra. hogy az ily tanulók a katonai iskolába felvétel esetén, tulajdonképen be sem voltak írva a gymnasiumba és a tanuló létszámban nem is szerepelnek, utasítandónak véljük a középiskolák igazgatóit, hogy az ily tanulóktól, ha a katonai iskolába felvétettek, a nyugdíjjárulékot ne vegyék be. 4. Az állami revideált tanterv életbeléptetése alkalmából a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ez évi május hó 6.-ról 32818. sz. a. kelt leiratában arra kérte az autonom felekezeti egyházi főhatóságokat, hogy figyelmeztessék a hatóságaik álló középiskolákat, miszerint «e tantervek az 1883. évi XXX. t.-czikk 47. §-a alapján állami segélyben részesülő középiskolákat is kötelezik." Az 1898. évi egyházkerületi gyűlés 23. jegyzőkönyv IV. 9. pontjában azt mondja: «ama kötelezettség, hogy az állami szerződéses iskolák az állami tantervet kövessék, a maximális államsegély teljes összegének folyósításakor áll be.» Erre támaszkodva gymnasiumaink közül kettő: a budapesti és gyönki, teljesen a conventi tanterv alapján készítette el tanbeosztását, a folyó 1899—1900. évre, míg a többi négy gymnasium, Halas, Kecskemét. N.-Kőrös, K.-Szt.-Miklós, mert a rendelet velők a püspöki hivatal útján már korább közöltetett, azt kötelező erejűnek tartván, az I. osztályban az állami tantervet léptették életbe, vagyis a természetrajzot felvették az I. osztályba. Tekintve, hogy ezen, ekként beállt tantervi különbözet a revideált tantervhez nem alkalmazkodó gymnasiumok növendékeinek nemcsak a miniszter rendelkezése és vezetése alatt álló gvmnasiumokba, de még egyik kebelbeli iskolából a másikba átlépést is megnehezíti, czélszerűnek mutatkoznék, ha az idézett egyházkerületi végzés megváltoztatásával a természetrajz (heti 2 óra) a budapesti és gyönki gymnasiumokba is már ez évben bevezettetnék, vagy ha ez most időközileg lehető nem volna, utasíttassanak, hogy jövőre az állami tantervhez alkalmazkodjanak, különben is évről-évre történvén az átmenet, nyolcz egész esztendő telik 8*