Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1898. október 15.

13-2 1898 október 11-én. — 25. úr szives szavakban tolmácsolta a Választmány elismerését s a fiatal tanár tudományos működésé­hez méltán fűzhető reményeket. 2. A vendég közönség eltávozása után, olvastatott a theologiai akadémia igazgatójának következő jelentése: Főtiszteletű Theologiai Választmány! Budapesti theologiai akadémiánk 1897/8-dik évi álla­potáról a következőkben van szerencsém igazgatói jelen­tésemet és a tanári kar előterjesztéseit megtenni. 1. A tanítás a szokásos ünnepélyes megnyitással szep­tember 8-án vette kezdetét ft. püspök úr megnyitó beszé­dével. lélekemelő imádságával és az igazgatással három évre újból megbizott igazgató beszédével. A beiratkozott növendékek száma összesen 30 volt, még pedig 13 az I-ső, 5 a II-dik, 5 a III-dik és 7 a IV-dik évre, de az egész iskolai évet csak 28 növendék végezte be, mert egy az első félévben, mindjárt a második hónapban, más pályára lépett, egy pedig a második félév derekán tanácslólag elutasítta­tott. A tanítás az érvényben levő konventi tanterv szerint folyt, még pedig nem váltogató rendszerrel, mint a többi testvérintézetekben szokásos, hanem úgy, hogy minden kö­telezett tárgyat minden évben előadunk s e mellett egy­pár special collegiumot is tartunk. A rendes tárgyak közül a történelmieket Farkas József, a gyakorlatiakat Kovács Albert, az újszövetségieket Petri Elek, a rendszeres theo­logiát Szőts Farkas, az ó-szövetségi tárgyakat Hamar István, a bölcsészetet és neveléstudományokat Szabó Aladár adta elő. A melléktárgyak közül a közegészségtant dr. Szikszay Sándor törvényszéki orvos, az éneket Krausz Gusztáv zene­és énektanár, a német nyelvet Szabó Aladár tanította; a horvát nyelv tanítása szünetelt, mert tanulására nem akadt vállalkozó. Az összes tantárgyak az intézet tantermeiben adattak elő, csupán a gyakorlati tanítás megfigyelése és begyakorlása végett jártak át ifjaink a szaktanár vezetése alatt a székes főváros Lónyai-utczai elemi iskolájába, mert intézetünknek nincs saját külön gyakorló iskolája. 2. A vizsgálatok az intézeti szabályok által rendelt időben és módon tartattak meg. A II-dik évet végzett 5 növendékünk közül 3 szeptember 7-én, 2 az októberi papi

Next

/
Thumbnails
Contents