Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1898. október 15.

1898 október 17-én. — 2.5. 932 A jelentés I. szakasz 1. czikkében fog­laltak azzal vétetnek tudomásul, hogy a kebel­beli gymnasiumok általában, míg a konventi tanterv alapján állanak, ennek pontos megtar­tására utasíttatnak. Az I. 2. a) jelzettek tudomásul szolgálnak s a fentartó testületeknek figyelmébe ajánl­tatnak. Az I. 2. b) alatt regístrált tények örven­detes tudomásul szolgálnak. Az I. 2. c) és d) alatt felsorolt időközi, valamint a folyó 1898/9-ik iskolai évre beállt változások és új választások általában tudo­másul jegyeztetnek. A rendes tanárokká nyilvánított, illetőleg választott tanárok, névszerint Budapesten dr. Horváth Gyril és Szekeres Albert, Halason Bartek Lajos, Kecskeméten Junker László végleges rendes tanárokul megerősíttetnek. Szép Lajosnak a nagymélt. vallás- és köz­oktatásügyi miniszter által Nagy-Kőrösre ren­des tanárrá kineveztetése tudomásul vétetik. Szintén megerősíttetik rendes tanári székén Farkas Kálmán kecskeméti vallástanár ama fentartással, hogy véglegesíttetése egy évi sikeres működés után fog bekövetkezni. A I. 3. a)—e) pontjaiban foglalt statistikai adatok tudomásul szolgálnak. A jelentés II. szakaszában foglaltak he­lyeslő tudomásul vétetnek. A III. szakasz 1. czikk a)—f) pontjaiban felsorolt alapítványok és adományok elismerő, a III. szakasz 2. czikkében foglalt kimu­tatások pedig egyszerű tudomásul szolgálnak. A III. szakasz '3. czikk a)—c) pontjaiban ismertetett állami segély iránti szerződések azzal vétetnek helyeslő tudomásul, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents