Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1898. október 15.
102 1898 október 11-én. — 23. b) A halasi főgymnasiumban : Spühler Lajos és neje Csorba Veres Rozália elhalt leányuk emlékére 200 frt alapítványt tettek egy ref. jó tanuló jutalmazására. Dr. Weitzenfeld Illés, budapesti ügyvéd elhalt fiának értékes érem- és könyvgyűjteményét ajándékozta az iskolának s az utóbbi számára szekrényt készíttetett. A Magyar Tud. Akadémia, a Wodianer-czég, Darvas Gábor nyug. törvényszéki biró több könyvet adományoztak az iskolának. Szűcs Lajos, jankováczi jegyző szegény tanulók segélyezésére, az 1895—6-ban érettségizett tanulók pedig az önképzőkör részére pályadíjul 10 irtot adományoztak. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr Kogutovicz és társa földrajzi tanintézete által készített 53 cm. átmérőjű földgömböt és 4 térképet ajándékozott. c) A kecskeméti főgymnasiumban: Özv. Csikay Imréné férje emlékére 2000 frt alapítványt tett lelkész- és tanár-gyermekek segélyezésére, de az alapítvány még nem fizettetett ki. Petneházy Imre, kőrös-tarcsai tanító és neje Nyirády Juliánná 300 frt alapítványt tettek a tápintézet részére, felsőbb osztályú ref. tanulók segélyezésére s ebből 150 frtot be is fizettek. Györffy Balázs főgondnok 125 frt alapítványt tett az önképzőkör ama tagja részére, ki a márczius 15-iki ünnepélyen a «Talpra magyar»-t szavalja. Szabó Márton egyházi ügyész 20, a kecskeméti takarékpénztáregyesület 25, a kecskeméti iparhitelintézet és népbank szintén 25, Tóth László könyvnyomdatulajdonos 2 darab cs. és kir. aranyat adományozott jó tanulók jutalmazására. Bodnár Sándor tánczmester a zenekar részére beszerzendő czimbalomra 20 frtot adott. Csabai Imre nyugalmazott tanár 25 drb, Hollósi Zsigmond nyug. tanár 111 drb, több fővárosi és vidéki könyvkiadó, valamint testületek és egyes szerzők több-kevesebb