Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1898. október 15.

52 1898 október 11-én. — 15 16 17. IS. 19. tályzatot nyert. Kuthy Géza az egyházjogtanból tett javító vizsgálaton elégséges osztályzatot nyert. Horváth József. Kovács Kálmán, Bo­csor Lajos, Szánthó Géza és Kuthy Géza szol­gálati évei 1898 október 12-től számíttatnak s a segédlelkészek névsorába az itt olvasható sorrendben lesznek felveendők. Az első vizsgálatot tett segédlelkészek a közgyűlés szine előtt megjelenvén, püspök úr­nak hozzájok intézett, hivatásukra komolyan intő s buzdító beszéde végeztével, a közgyűlés által a lelkészi pályára ünnepélyesen kibocsát­tattak. 9. Püspök úr jelenti, hogy a holnapi istentisztelet alkalmával tartandó lelkészavatásra a következő lelkészek jelentkeztek: 1. Hamar István, theologiai tanár; 2. Ger­gely Antal, gyüjtőfogházi lelkész; 3. Biró Mihály, bel­várdi, 4. Koncz Antal, kémesi, 5. Halom Vincze, nagy­szokolyi, 6. Sebestyén Pál, drávaszabolcsi, 7. Somodi József, kis-harsányi, 8. Kovács Géza, dunabogdányi lel­készek. Tudatja továbbá püspök úr a közgyűléssel, hogy a templomi egyházi beszéd megtartására Molnár Hugó, újvidéki lelkész urat kérte fel és hogy az isten­tisztelet az itteni rendes időben délelőtt 10 órakor fog kezdődni. ­A jelentés tudomásul vétetett s a fen­nevezett 8 lelkész, kik immár esperesileg s egyházmegyeileg megerősített rendes lelkészek, avatásra bocsáttatnak. 10. A mai ülés tárgysorozata ezzel ki lévén me­rítve, az elnökség javaslatára a hétfőn reggel 9 órakor kezdődő ülés napirendje következőleg állapíttatott meg: Miniszteri rendeletek, tanügyi szakosztá­lyok és a theologiai választmány jelentései. A bizottságok munkálkodására nézve ab-

Next

/
Thumbnails
Contents