Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1897. október 23.
1897 október 27-én. — v. ü. 4. 293 határozata lett közölve. E szerint a fehér-tolnamegyei helyi érdekű vasútvonalon Seregélyes község határában létesített útátjárók és a vasút mentén létesített párhuzamos útak átadása és további fentartása tárgyában kiküldött bizottság által 1896. évi november hó 24-én megtartott tárgyaláson kimondatott, hogy az átjárókat s párhuzamos utakat az illetékes érdekeltek kötelesek fentartani. A közigazgatási bizottság hivatkozott határozatában kívánta, hogy a tanintézet is vegye át az őt illető műtárgyakat és az útak fentartását teljesítse, vagy pedig észrevételeit záros határidőig járási főszolgabíróhoz nyújtsa be. Nyilatkozatomat be is terjesztettem, azonban az átvételt megtagadtam, mert a fentartás a vasútat terheli. 11. Ezen birtok jövedelméből az 1894. évi v. ü. jkv. 6. sz. határozat folytán megalkotott építési alapra haszonbérlők késedelmes fizetése következtében, csak az 1897. év folyamán lettek a meghatározott és az 1896. és 1897. évre eső illetmények részben átvezetve és pedig a két évre a 2—2% és a gyeptörésért fizetett póthaszonbérekből átvezetett 635 frt. 1897. évi június lió 30-án, a számlakivonat szerint, ezen építési alap 10.000 4%-os magyar korona járadék kötvényből és 3055 frt 55 kr. készpénzből állt, a melyhez jön még a fentebb kitüntetett 635 frt. Azonban ezen alapot az 1897. év folyamán kiadásként fogja terhelni a cseréppel fedett istállónak megújítási költsége, 1898. évben pedig a lakóház felépítési ára. II. Néhai Csontos Lajos alapítványa ügyében újabb jelenteni valóm nincsen. Mert a felső-dabasi erdő fatörzseiért járó 15 frt 69 kr. és 7 frt 64 kr. összegek még nem folytak be, sem pedig az alsó-dabasi közbirtokosság tulajdonát képező kaszinói épület jövedelme, az épület befedésére fordított 1000 frt törlesztésére fordíttatván, eddigelé fel nem szabadult. III. Néhai Szemere Pál alapítványi ügyében van szerencsém jelenteni, hogy a péczeli ev. ref. egyház, a múlt évben jogérvényesen kiállított adásvételi szerződés alapján, a közös nádas-illetmény 100 frt vételárát s egy évi 5% kamat fejében 5 frtot a tanintézet folyó számlájának javára 1896. évi deczember hó 30-án a magyar földhitelintézetnél lefizetett s így kötelezettségének eleget tett.