Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1897. október 23.

1897 október 26-án. — 52. 195 az egyházkerület nem tartja hatáskörébe tarto­zónak. 6. Nt. Ádám Kálmán esperes úr beterjeszti a kecske­méti egyházmegyei tanító-egyesület f. évi augusztus 19-én tartott gyűlésének 13. számú határozatát, a melyben az egész egyházkerületre kiterjedő intézkedést kér arra nézve, hogy a tanító betegsége esetén legalább egy évre szabad­ságoltassék, fizetésének csorbítatlan kiszolgáltatása mellett, s az egyház köteleztessék ezen idő alatt helyettesítő taní­tóról s annak díjazásáról gondoskodni. Továbbá, hogy a 400 frt tanítói fizetés mindenütt megadassék, s végre, hogy a változó segédtanítók helyett mindenütt állandó rendes tanítók alkalmaztassanak. Miután ezen ügy az egyházmegyén még nem tárgyaltatott: az illető esperes úrnak az egyházmegyei közgyűlésen leendő tárgyalás végett visszaadatik. 7. A solthi egyházmegye megerősítés végett beter­jeszti f. évi közgyűlésének számú határozatát, a mely­ben helyt ád a szeremlei egyház azon kérelmének, hogy a harmadik tanítói állomását a tankötelesek csekély száma miatt beszüntethesse. Úgy azonban, hogy az állomásnak betöltetlen maradását egyelőre csak öt évre engedélyezi, hogy az ezen idő alatt majdan szerzendő tapasztalatokra és statistikai adatokra is fektethető végeldöntés annál biz­tosabb alapokon nyugodjék. Az egyházmegye határozata megerősíttetik. 8. A solthi egyházmegye megerősítés végett beterjeszti f. évi közgyűlésének a dabi egyház iskolájának községivé átváltoztatása ügyében hozott következő határozatát: «Mi­után a községgel kötött iskolaátadási szerződésben az 1891/93. évi egyházi törvények 412. §-a rendelkezéséhez -képest a haszonélvezetre átadott iskolai vagyon tulajdon­joga az egyház részére biztosítva van, valamint az egyház­tanács által a mostani tanítótól vett s itt bemutatott köte­lező nyilatkozat, úgy szintén a tanító változás alkalmára hozott egyháztanácsi határozat biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a dabi községi iskolában a vallás- és énektanítás, a 13*

Next

/
Thumbnails
Contents