Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1897. október 23.

160 18!)! október 96-án. ­tartási és fegyelmi szabályok" szigorú alkalmazásával a gyakori igazolatlan mulasztásokat meggátolni igyekezzenek. II. Az iskolák heléletél, szellemét érintő ügyek. Középiskoláink feladatuk teljes tudatában nem csupán az ismeretközlésre, növendékeiknek a tudományokban elöbbvitelére törekedtek, hanem súlyt fektettek az erkölcs­vallási, hazafias és humanistikus nevelésre is. A kecske­méti főgymnasiumban november márczius hónapokban az intézet egyik nagyobb termében ifjúsági isteni tiszte­letek tartattak. A többi hónapokban pedig a nagy templomba jártak, minden alkalommal több tanár vezetése alatt. Az újbori és adventi communiokor az összes hit­felekezetünkhöz tartozó növendékek úrvacsorájához járultak. Súlyt, fektettek a templomba járásra a többi intézetek is. így a n.-körösi, gyönki és kunszentmiklósi gymnasiu­mok. Sőt a két utóbbiban templom után a növendékek a templomi énekekben gyakoroltattak. Ugyancsak a vallásos érzés emelése és a felekezeti öntudat ébrentartására a gymnasiumok nagy része iskolai ünnepélylyel ülte meg a reformátió évfordulóját. Budapest pedig Melanchton-ünnepélyt is rendezett ez évi február 16-án. Szintén az éber vallási érzés és felekezeti hűség volt rugója annak is, hogy Bod Péter magyar-igeni híres tem­ploma restauratiójának költségeihez a kecskeméti főgym­nasium ifjúsága 15 írt 83 krral, a n.-körösié az önképző­kör adományaival együtt 38 frt 51 krral járult. A vallás-erkölcsi érzéssel karöltve jár a humanismus is; valamint a hazafiság és nagyjaink iránt való tisztelet­érzés is könnyen kél ezek nyomán. Ennek adta tanúbizony­ságát a kecskeméti főgymnasium ifjúsága, midőn a kolozs­vári siket-némák javára két drb szelvényfüzet-könyvecskét vásárolt meg; Zágoni Mikes Kelemen szobrára 19 forint 50 krt; Új-Guineában búvárkodó honfitársunk, Biró Lajos részére pedig 26 frt 50 krt gyűjtött, mely utóbbihoz a tanári testület a maga részéről 50 frtot adott, a városban pedig 500 frtot gyűjtött. Valamint a fentebb jelzett nemes czélok mindenikéhez is hozzájárult. A budapesti, n.-körösi fő-,

Next

/
Thumbnails
Contents