Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1897. október 23.

152 1897 október '26-án. — 48. tátott Elekes Imre tanárjelölt, ki a theologiai tanfolyamot N.-Enyeden és Budapesten elvégezte, majd ugyancsak Budapesten két évig hallgatta az egyetemen a bölcsészeti szakot. A gyönki gymnasiumban Szentes János igazgató új­ból igazgatóvá választatott és pedig három évre. Ádám József eddigi helyettes tanár oklevelét bemutatván, a folyó iskolai év elejétől rendes tanárrá nyilváníttatott. Módra Imre tanári állásáról távozván, helyére Gyimóthy Jenő volt római kath. theologus és káplán választatott a latin és német nyelv helyettes tanárává, ki csak most iratkozott be a budapesti tud. egyetem bölcsészeti karára. Mindezen az A.. I.. 3. és 4. szám alatl felsorolt sze­mélyi változásoknak jóváhagyó tudomásul vételét, illetőleg a 4. szám alatt rendes tanárokká megválasztottakig jelzett egyéneknek, névszerint a budapesti főgymnasiumban dr. Pruzsinszky Pálnak, a halasi főgymnasiumban Báthory Gábornak, a kecskeméti főgymnasiumban Junker László­nak azon fentartással. hogy oklevelét a német nyelvből utólag pótolni tartozik, ugyanitt dr. Balázs Istvánnak, a gyönki gymnasiumban Ádám Józsefnek az egyházi törvé­nyek 467-ik §-a és eredetiben vagy hiteles másolatban fel­mutatott okleveleik alapján rendes tanárokul megerösítte­tését javasoljuk, a gyönki gymnasium fentartó testülete pedig utasítandó, hogy az igazgató-választás érvényét az egyházi törvények 479. §-a alapján hat évre terjeszsze ki.

Next

/
Thumbnails
Contents