Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1897. október 23.
1897 október 25-én. — 43. 125 83. §. Az államtudományi államvizsgálatnak tárgyai: a) alkotmányi és kormányzati politika; b) magyar közigazgatási jog, tekintettel a perenkívüli eljárásra — azonban a telekkönyvi eljárás mellőzésével, — és a büntetőjognak a kihágásokról szóló része és az arra vonatkozó eljárás; c) a magyar pénzügyi jog elvei és főbb intézményei, kiterjeszkedve a jövedéki kihágásokra is ; d) az egyházjog, mint az egyházak alkotmányi és közigazgatási joga; e) a magyar állam statisztikájából a népességi, közművelődési és közgazdasági rész, tekintettel Ausztriára. 84. Mindazok, a kik akár a jogtudományi, akár az államtudományi államvizsgálatot már letették, a magyar közigazgatási jogból s az azzal kapcsolatos tárgyakból (83. §. b) pont) a másik államvizsgálaton nem kérdeztetnek. 85. §. Az államvizsgálat a négy évi tanfolyamnak befejezése és a végbizonyítvány kivétele után tehető és pedig a jogakadémiai hallgatókra nézve csak azon jogakadémián, a hol a végbizonyítvány — melynek kelte és száma a leczkekönyvbe bevezetendő — kiérdemeltetett. Méltánylást érdemlő kivételes esetekben ettől eltérő engedély megadását a vallás és közoktatási miniszter magának tartotta fenn s ilynemű folyamodványok elbírálásánál első sorban az vétetik tekintetbe, hogy a letenni szándékolt államvizsgálatra képesítő tanfolyamot az illető hol hallgatta. 86. Az alapvizsgálatokról szóló 71., 72., 74., 75., 76., 80. §§. az államvizsgálatok tekintetében is irányadók a következő eltérésekkel; a) az államvizsgálat iránti kérvényhez csatolandó a leczkekönyv, a végbizonyítvány, illetve felsőbb hatósági engedély (59. §.) és a vizsgálati díj; b) az államvizsgálatról \aló indokolatlan elmaradás esetében, — a mit a bizottság itél meg és jelent be az igazgatónak. — az elmaradó három hónap előtt új határidőt nem nyerhet és a fizetett vizsgálati díjakat elveszti, ha azonban az elmaradás a vizsgáló bizottság, illetve utólag a tanári kar előtt kellően indokoltatott, a jelölt — a vizsgálati díj újabb lefizetése mellett — három hónapnál előbb is vizsgára bocsátható; c) az államvizsgálatoknál ugyanazon vizsgáló bizottság előtt a vizsgálat egyszerre legfeljebb három jelölttel folyhat s minden egyes jelöltre P/2 óra engedhető; d) egynél több tárgyból az államvizsgálatnál sincs helye pótvizsgálatnak. Pótvizsgálat nem tehető a felfüggesztést követő 6 hét letelte előtt, mely határidő azonban méltánylást érdemlő okokból a tanári kar által 4 hétre leszállítható. A pótvizsgálat csak egyszer ismételhető. Ha a pótvizsgálat másod izben sem sikerül, vagy ha az a teljes vizsgálat napjától számított 6 hó alatt sikerrel le nem tétetik, a jelölt csak az egész vizsgálat ismétlésére bocsátható;