Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1897. október 23.
4897 október 25-én. — 20. 24. 22. 69 Miheztartás végett közöltetik. 20. Kelt Budapesten 1897. szept. 16-án 51,433. sz. a., melynek kapcsán megküldetik másolatban a katonák körül nem katonai lelkészek által teljesített egyházi szolgálatok díjazása tárgyában 1877 évi ápr. 24-én 10,473.sz.a. kelt s ezúttal megújított miniszteri intézvény. Az idézett s egyházkerületünk 1877. évi májusi közgyűlésének j. k. 22. sz. a. közölt miniszteri intézvény miheztartás végett lelkész urak figyelmébe újból ajánltatik. 21. Kelt Budapesten 1896. nov. 16-án 60,764. sz. a., melyben a gazdasági ismétlő-iskola szervezetét és tantervét, valamint az ezen intézmény érdekében a közigazgatási bizottságokhoz intézett felhívását annak kijelentése mellett küldi meg nevezett miniszter úr, hogy nagy örömmel fogadná, ha ezen új intézményt a hitfelekezetek erejükhöz mérten mentől szélesebb körben felkarolnák. Az említett gazdasági ismétlő-iskoláknak gyülekezeteink tagjaira anyagi tekintetben gyakorlandó üdvös hatása kétségtelen lévén, lelkész úrak felhívatnak, hogy ilynemű iskolák felállítása érdekében a polgári községet igyekezzenek támogatni. 22. Kelt Budapesten. 1896 nov. 14. 59.801. sz. a., melyben egyesek és testületi könyvtárak számára leendő megszerzés végett nevezett miniszter úr felhívja az Egyház figyelmét az ezredéves ünnepély alkalmával az ő megbízásából írt és Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai) cs. és kir. udvari könyvkiadó czég kiadásában megjelent és a magyar népoktatás minden ágazatát tanulságosan felölelő s füzetenként egy koronáért megrendelhető következő füzetekre: 1. A magyar kisdedóvás múltja és jelene. Irta dr. Mor-