Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1897. október 23.

•1891 október 23-án. — 13. 53 kenyeret és bort adtak Tóth Sándor és neje Kaszap Esz­ter, Szegedi Péter és neje Tóth Mária, Szüle András és neje Szokni Lidia. Kerekegyházán Postai János minden úrvacsora osztás alkalmával kenyeret és bort adott. Vég Lajos Isten dicsőségére adott az egyház részére 2 frtot. Félegyházán Faluvéghi Albertné úrnő egy urasztali terítőt, pohár törlő kendőt ajándékozott. Imaház alapra adakoztak Bánhidy Istvánné úrnő 200 forintot, Magyaródy István 10 frtot. A zsidó hitközségből Frank Ignácz 10 frtot, C.zo­bos Dr. 10 frtot, Lukácsi Imre gyűjtése Feketehegyen. Verbászon, Kiskéren. Ókéren, Halason 193 frt. Egyébb gyűjtés 50 frt: összesen: 473 frt. B) .4c iskolára. Abonyban az Antos család a szokásos alapítványi kamatokat ez évben is beszolgáltatta és a há­rom iskolának három lapot u. m.: «Hasznos mulattatót,» «Lányok lapját® és a «Kis Lapot»> járatta. Jász-Berénybe)) gróf Apponyi Albert 50 frtot, a ref. ifjúság 44 frtot. Jász­Berénv városa 150 példányt Magyarország történetéből, a Nagyméltóságú kultuszminiszter úr 16 drb természetrajz ábrát és a méter mérték rendszert. Czegléden a helybeli takarékpénztár 35 frtot adományozott. Halason a főgym­nasiumnál az 1885/6 évben érettségit tett tanulók tizedik évi összejövetelök alkalmával 90 frt ösztöndíjat alapítottak. Török Elekné Zseni Judit asszony végrendeletében 600 fo­rintot hagyott ösztöndíj alapítványul. Izsákon az országos kiállításra felrándult társaság felmaradt pénzét 16 forint 20 krt iskolások tankönyvére adta. Nagy-Kőrösön Ádám Gerzson a főgymnasium részére tett tápintézeti alapítvá­nyát 40 frttal gyarapította, özv. Inárcsi Farkas Lászlóné Papp Jolán úrnő ösztöndíj alapítványul 1500 frtot, a nagy­kőrösi községi takarékpénztár a tápintézetnek 10 forintot adott. A tanítóképző intézet részére özv. Inárcsi Farkas Lászlóné Papp Jolán úrnő ösztöndíj alapítványul 500 fo­rintot, Steiner Farkas 10 frtot adományozott. Jászkis-Éren QZX. Mezei József 100 frt, olv. Kiss József és neje 150 frt alapítványt tett szegény iskolás gyermekek segélyezésére. Hacher Farkas 2 frtot. özv. Tóth S. Sándorné 5 forintot adott szegény iskolás gyermekek segélyezésére; a jászvidéki takarékpénztár 47 frt 03 krt adott vizsgái jutalmul. Az egyháztanács 181 gyermek tandíját 392 frtban elengedte.

Next

/
Thumbnails
Contents