Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1897. október 23.
28 1891 október "23-án. — 13. 16. Nyim (Ságvár filiája); 17. Szárszó (Őszöd filiája) anya-egvházánál nagy obi) lélekszámmal (420), iskolával (70 növendék), templommal. újabb időben szépen látogatott balatoni fürdőhely. 18. Megyer — szintúgy mint Nyim, oly gyönge, hogy rendes tanítót a csekély javadalomra nem kaphat, pedig anya-egyházától, a szintoly gyenge és segélyre szoruló és arra jogosult Bábocstól távoléte miatt, önállóságra segíttetése kívánatos. A tolnaiban. 19. Duna-Földvár, mely egykor anyaegyház volt, de szegénysége miatt állandó lelkész tartására képtelenné vált, anyás;tása felekezeti helyzeténél fogva kívánatos. 20. Bács- és Magyar-Hidasd, melynek csak legújabban (saját kérésére) ideiglenesen felfüggesztett, anyasága helyre állítandó, de csak állami segélylyel lehetséges. 21. Bonyhád a llidasd anyásításával magát fentartani képtelen lévén, szintén állami segélylyel anyásítandó. 22. Alsó-Alap és Alapszentiván nagy területével, most is templommal, iskolával és segédlelkész-tanítóval ellátva, anyásítandó. 23. Szedres, most Medina leánya, de távol fekvése a népessége anyasítását javallja. A vértes-aljában. 24. Ercsi előbb Baracska filiája, most ideiglenesen niissiói pont. a mi azonban jövőjét nem biztosítja, a most is hozzácsatolt Ráczkeresztúrral, mint leányegvházzal, anyásítandó. 25. Sárszentmiklós, pusztáival, valamint 26. Sárosd és Szentágota, más vallású nagybirtokos majorjaiban levő nagyszámú hiveink megtartása, illető-