Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1896. október 17.
1896 október 21-én. — e. b. 12. Végzett: Az egyházmegyei közigazgatási biróság határozatának, helyesebben Ítéletének azon része, mely a panaszos kántortanítói illetményét 450 írtban állapította meg, feloldatik, s az alsófokú biróság a zsin. törvénynek a törvénykezési, illetőleg a közigazgatási bírói eljárásra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő újabb eljárás és ennek alapján újabbi határozat hozatalára utasíttatik. Indokok: Jelen ügyben az egyházmegyei biróság teljesen ügyeimen kívül hagyta a zsin. törvénynek a birói eljárást szabályozó harmadik rész második fejezetében foglalt rendelkezéseit úgy az eljárás megindítása s a tárgyalás előkészítése, valamint a tárgyalás és bizonyítás tekintetében elannyira, hogy a jogaiban legközvetlenebbül érdekelt panaszost álláspontjának megvédelmezésére szolgálható netáni bizonyítékaira, nemkülönben a szintén érdekelt egyházat jogi álláspontjának feltüntetésére nézve sem tartotta szükségesnek meghallgatni. Az ily körülmények között meghozott Ítélet törvényes alapon nyugvónak tekinthető nem lévén: azt feloldani, s az alsó fokon eljárt bíróságot a törvénynek megfelelő eljárásra s a kifejtendőkhöz képest újabbi határozat hozatalára utasítani kellett. ' 12. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület fegyelmi bírósága Nagy Benő somi lelkésznek Fábián Mihály íelsőireghi lelkész ellen emelt fegyelmi panasza tárgyában, melyben a külső somogyi egyházmegye fegyelmi bírósága 1896 szept. u2 án 5. jkvi sz. a. Ítéletet hozott, panaszos felebbezése folytán következőleg ítélt: Az egyházmegyei biróság Ítélete helybenhagyatik.