Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1896. október 17.

1896 október 22-én. -— v. ü. I. 247 Ennek alapján a pénzügyigazgatóság 13786/96. számú végzésével az egyházkerület részéről benyújtott felebbezést hivatalból visszautasí­totta. Miután ezen illeték az adás-vételi szerződés rendelkezései értel­mében eladó által lett kifizetve, további intézkedés szüksége fenn nem forgott. II. Néhai Munkácsy Sándor alapítványát illetőleg. Mult évi jelentésben előadva lőn, hogy ezen alapítványi ügy a hagyatékból az örökös dunamelléki ev. ref. egyházkerület részére jutott 3 drb paksi és 30 drb paksvidéki takarékpénztári részvények átíratását kivéve teljesen rendezve lőn. A részvények átiratása tárgyában mult évi jelentésben már előadtam, hogy a pécsi kir. ítélő tábla felebbezésem folytán nyilatkozatot kívánt be, s a benyújtott nyilatkozat felterjesztéséről a paksi kir. járásbíróság 3244. számú végzésével 1895. évi deczember hó 12-én értesített. A pécsi kir. ítélőtábla 979/p. 896. számú végzésével az I. bíróság végzésének felfolyamodással megtámadott részét helybenhagyta ugyan, azonban kimondotta, hogy ezen jogerejű bírósági határozat alapján a részvényeknek az illető pénzintézeteknél leendő átiratása az egyházkerület által közvetlenül a pénzintézeteknél eszközölhető ki. Ennek folytán megkerestem a paksvidéki és paksi takarékpénztárak igazgatóságát, hogy az egyházkerületünknek mint végrendeleti örökös­nek bíróilag már átadott részvényeket a jogerős birói határozat alapján átírni és a szokásos átiratási díjak összegét közölni szíveskedjenek. Ezen megkeresésemre mindkét takarékpénztár levélileg értesített, hogy ha az eredeti részvények a hagyatéki átadó végzés kíséretében benyujtatni fognak s a részvények darabjáért 83 kr átírási illeték, illetve 1 frt átírási díj, 19 kr bélyegilleték és 25 kr postaköltség lefizet­tetni fog, ez esetben az átírás elé akadályt nem gördítenek. Előter­jesztésemre ezek után püspök úr őméltósága a magyar földhitelinté­zet igazgatóságát megkereste, hogy a 183., 184. és 185. számú taka­rékpénztári résvényeket és 2 frt 74 kr átiratási díj és költség­fejében a paksi takarékpénztárnak, a 101-—130. számú takarékpénz­tári részvényeket és 35 frt 70 kr átiratási költséget a paksvidéki taka­rékpénztárnak Paksra leküldeni s ezen intézeteketa részvények átíra­tása iránt megkeresni szíveskedjék. A magyar földhitelintézet 1896. évi május 23-ról 10718. szám alatt kelt levelével értesített, hogy mind

Next

/
Thumbnails
Contents