Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1896. október 17.
1S9G október 20-án. — 41. 113 terjesztés czéljából a jogakadémiai igazgató-tanácshoz tette át. Az igazgató-tanács ápril hó 8-án tartott ülése 5. jkvi sz. határozatával a jogtanári fizetések emelését és rendezését a maga részéről is elkerülhetetlennek és halaszthatatlannak ítélvén, a tanári kar memorandumát elfogadás végett pártolólag terjesztette föl a fentartó testületekhez, közöttük a főtiszteletű egyházkerülethez is, s így remélhető, hogy jogakadémiánk tovább fejlődésére, sőt fenmaradására elhatározó befolyást gyakorló e fontos kérdés a jelen tanévben kielégítő megoldást fog nyerni, mert annak sürgősségét fentartó testületeink maguk is elismerik s a megfelelő pénzalap előteremtése az e czélra kiküldött szakbizottságokat már a mult tanév végén is élénkén foglalkoztatta. A dr. Helle Károly jogtanár lemondása folytán megüresedett római jogi tanszék betöltéséről azonban, a fizetések rendezésének bevárása nélkül, még a lefolyt tanévben gondoskodni kellett s jogakadémiánk igazgató-tanácsa május hó 31-én tartott ülése 2. jkvi sz. határozatával a pályázatot junius 20-iki lejárattal meg is hirdette. A pályázati határidő lejártáig beérkezett összesen 3 pályázati kérvény. A beérkezés sorrendje szerint pályáztak ugyanis: 1. Dr. Pázmány Zoltán jog- és bölcsészettudor, fiumei kir. törvényszéki aljegyző. 2. Dr. Raffay Ferencz jogtudor, czeglédi ügyvédjelölt. 3. Dr. Illyefalvi Vitéz Géza államtudor, budapesti ügyvédjelölt. A pályázok közül az igazgató-tanács junius 29-én tartott ülése 2. jkvi sz. határozatával dr. Illyefalvi Vitéz Gézát, — miután neki jogtudori oklevele még nincsen s így nála a megkívánt alaki qualifikáczió egy lényeges kelléke hiányzik, — a választásra nem jelölte. A másik két pályázót azonban, — név- és betűrend szerint dr. Pázmány Zoltánt és dr. Raffay Ferenczet — mint a megkívánt minősítéssel bírókat, minden elsőbbségi sorrend nélkül kandidálta és ezen jelölésről Kecskemét th. város közönségét, mint e tanszék fentartó testületét a választás megejtése végett az összes iratok áttérjesztésével nyomban értesítette. Kecskemét város julius hó 17-én tartott törvényhatósági bizottsági közgyűlése 196 jkvi sz. határozatával ennek alapján a kandidáltak közül dr. Pázmány Zoltánt a római jog nyilvános rendes tanárává megválasztotta s e választás a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1896. évi szept. hó 20-ik napján 48520. sz. a. kelt intéz A Dunaratll. ev. ref. e. ker. jegyzökönyve. 8