Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1898. október 15.
1898 október 21-én. — 102. 213 • A gyülekezet szervezkedett, főgondnokul Izsák István, hevesmegyei nagybirtokos urat választotta meg, kinek bölcs és buzgó vezetése mellett az egyház s a presbyterium mindent elkövetett, az anyásítás — s addig is a missiói egyházi élet tevékenysége érdekében. A már régebb czélba vett templomépítésre az Egyetemes Konventtől 7000 frt tőkekamat-segélyt nyervén, a templomnak a város által adományozott, de alkalmatlan, sőt használhatatlan, félreeső telket mellőzve, a nyert segély összegéből alkalmas telket vásárolt s arra már a csinos templomot tényleg fel is építette — úgy a telek vételében, mint az építési terv s az iránt kötött szerződésnek megállapításában, személyesen is részt vettem s czéljaikat támogatva, azokat meg is erősítettem. Az építési összegnek, a konventi segélyösszeg kiegészítését, részint saját szegénységökből, részint a belügyminister által engedélyezett gyűjtésből fedezték; de még hátralevő adósságuk fedezésére is teljes erejökkel igyekeznek; de az említett források már kimerülvén, még mint egy 2500 frt terhök marad, melyből 1500 frtot, az építés befejezésével nvember elején kell a vállalkozónak leíizetniök. Erre a szükségre kérnek most — lehetőleg kedvező feltételek mellett — kölcsön az egyházkerülettől (melyet az egyházkerülettől meg is nyertek. L. alább). A hatvani egyház s az ottani hitoktatás gondjai által elfoglalt lelkész a hozzá csatolt diasporákban is igyekezett eljárni — de e részben csak akkor nyerhetne szabad kezet, ha az eddig Gyöngyöshöz tartozó leányegyházak. mint már a múlt évi jelentésben előterjesztettem, tényleg a hatvani missióhoz lesznek csatolva, mit a jövő évi Konventig elintézni és rendbehozni szándékoztam — de ennek a kecskeméti egyházmegye f. é. közgyűlési jegyzőkönyve 16. sz. határozatának 5. pontja harmadik bekezdésével már útját vágta.