Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1898. október 15.
1898 október 21-én. — 102. 201 A nyelvökhöz s nemzetiségökhöz való ragaszkodás elvezette őket a biblia olvasásához s az igaz keresztyén vallás megismeréséhez s ahoz az elhatározáshoz, hogy a közfelfogásban is úgynevezett «magyar vallás »-ra áttérnek. A Horvátországban is feriálló áttérés törvényes szabályai szerint, háromszori jelentkezéssel, f. évi január 12-én 24 család, azután január 27-én ismét 75 lélek áttérését jelentette a beskai missió lelkésze, ki lelki gondozásukat azonnal át is vette. Február 1-én az áttértek, hozzám táviratilag üdvözletet intéztek, melyre én, őket atyai szivvel fogadó pásztori levéllel köszöntöttem. Ezután az alsó baranya-bácsi egyházmegye buzgó esperese Szabó Péter vette őket gondjai alá, ismételve meglátogatta, közöttök istentiszteletet tartott, melyre az egyházmegye lelkes gondnokának. Cseh Ervin Szerémmegye főispánjának szives közbenjárásával, a községi iskola egy tágas tantermét nyerték meg mindenkori istentiszteletök tartására, az augusztus 24-én tartott egyházmegyei közgyűlésen pedig, az akkorra a már 97 családban 385 lélekre felszaporodott missiói leányegyház az egyházmegye kebelébe ünnepélyesen felvétetett. E végleges törvényszerű megalakulással egyidejűleg, a missió lelkész és az esperes urakkal megegyezőleg, augusztus 28-án az új gyülekezetet én is meglátogattam s úgy az egyházmegye és kerület, mint a missió kebelébe is ünnepélyesen fölvettem s egyúttal — tekintettel vallásos helyzetük újdonságára s még hitökben való megerősitésök szükséges voltára, esperes úr buzgó közbenjárásával, egyelőre állandó segédlelkészt is rendeltem, kit egyúttal személyesen bemutattam s körükben el is helyeztem, Kulifai István tanítói oklevéllel is biró végzett theologus személyében, ki a horvát nyelvben is jártas lévén, egyházi ügyökben, a világi hatósággal is érintkezési képzettségével nagy hasznukra lehet. Az általam tartott s nagy lelkesedéssel fogadott istentisztelet után. a gyülekezet tagjaival