Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1892. október 1.
100 189-2 október 3-án. — 39. minden illető, liogy a statisztikai táblázatoknak a tanév végével leendő beadása a népokt. szakosztály alelnökéhez vagy magához az előadóhoz, július utolsó napján túl nem halasztható. 39. Olvastatott a tanügyi bizottságnak következő jelentése : Főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés: Az alsó-baranya-szlavoniai ev. ref. tanító-egyletnek, az alsó baranya-bácsi ev. ref. egyházmegye által pártolólag telterjesztett panaszos folyamodványára, melyben azt panaszolják, hogy a körükben szekelő adóhivatalok, illetőleg a vall. közokt. minisztérium nyugdíjügyi osztálya, a felekezeti tanítóságtól a legtöbb helyen elválaszthatatlan kántorságra való tekintetből, az orsz. tanítói nyugdíj-alapúi szolgáló kántortanítói fizetéseket egyszerűen csak megfelezik és csakis a félfizetést tekintik nyugdíj-alapul s ennélfogva tanítóinknak 40 évi szolgálat után is tulaj donképen csak félfizetés után leend nyugdíjra kilátásuk: kérik ennélfogva az alsó baranya-bácsi egyházmegyei közgyűlést s ill. a főt. egyházkerületet, méltóztassék kieszközölni, hogy a kántortanítói fizetések egészben vétessenek föl nyugdíjalapúi az országos tanítói nyugdíjintézetnél. Ezen hozzánk utasított folyamodványra véleményes javaslatunk a következő: Miután a református tanítók, daczára annak, hogy a kántori teendőket csaknem a reformáczió óta teljesítették, a «kántori» nevezetet, egy-két városi helyet leszámítva, nem is viseltek, hanem rektoroknak, praeceptoroknak, ludi magistereknek, oktatóknak, oskola-mestereknek és néptanítóknak hivattak; miután a kántori teendők mennyisége, mondhatni egy tizedrészét teszi tanítóink teendőinek; miután nem a tanítóság függeléke a kántorságnak, mint más felekezeteknél; miután végre a népiskolai tanítók nyugdíjazásáról szóló 1891. XLIH. t.-cz. 4-ik §-a ej pontjában a kántori fizetésről a be nem számítható illetmények között még csak szó sincs, hanem egyenesen a következők állanak:
