Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1894. október 27.
4894 október 30-án. — v. ü. 5. 211 neki kiadassanak, illetőleg hátralékos haszonbéri összegébe beszámíttassék, hely nem adatik, mert a visszatartás szükségességét indokoló körülmények mai napig is lennállanak. A dr. Nagy Sándor által tett s ügyész úr jelentésében foglalt ajánlat tárgyában, minthogy a Végh Gáborral szemben fennállónak vélt jogai érvényesítését czélzó rendes per folyamatba tétele egyházkerületünk érdekeit nem érinti, egyezkedés tárgyalásba bocsájtkozás szüksége fent nem forog. Csákvár részére az államsegély pénztárából 6000 frtnyi összegnek elnökileg kölcsönként elrendelt kmtalványozása jóváhagyatik, s a kölcsön biztosítását tárgyazó ügyészi jelentés tudomásul szolgál. A felszámított 79 frt 48 kr. ügyészi költség megállapíttatik s kiutaltatik. 5. Előterjesztetett a Roboz-féle alapítvány ügyében tett ügyészi eljárásra vonatkozó jelentés. Mélyen tisztelt theologiai Választmány ! Néhai Roboz Károly által végrendeletileg alkotott alapítvány ügyeiben az 1893—94. évek folyamán teljesített ügyészi eljárásomról, úgy az ügyekben előfordult változásokról évi jelentésemet következőkben van szerencsém előterjeszteni. I. Perek. A) Múlt évi jelentésemben előadtam, hogy Dienes Ferencz, mint kiskorú gyermekei Dienes Gábor és Károly törvényes képviselője, a pesti ev. ref. főiskolát, mint alperest, 1887. évi 24547. szám alatt a budapesti kir. törvényszékhez benyújtott keresettel 22896 frt tőke és járulékai iránt perbe fogta. Előadtam továbbá, hogy ugyancsak Dienes Ferencz, mint kiskorú Dienes István, Ferencz, Lajos és György természetes és törvényes képviselője által, a pesti ref. főiskola mnit alperes ellen, 1889. évi november hó 27-én 41146. szám alatt ugyancsak a budapesti kir. törvényszékhez benyújtott keresettel a baracskai 14*