Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. október 27.

172 1894 november 1-én. — 84. szükséges volna s maga is óhajtaná. Ellenben otthon (Pécsett) egyházi énekkart szervezett s tanított be ; vallásos estélveket tart a téli évszak­ban. Az istentiszteletben s lírvacsorával élésben a buzgalom ez évben sem lankadt; a katonai helyőrség ref. része kéthetenként két csoport­ban vesz részt a közistentiszteletben s egy buzgó egyháztag énekes könyvekkel látta el a katonákat. E zsenge, de életrevaló s önmunkásságban kitűnő egyház min­denkép méltó a felső hatóságok támogatására s első sorban arra, hogy mostani konventi segélye a kért 4—5 évre biztosíttassák. 6. Ercsi. A missiói (egyszersmind ercsi helyettes) lelkész fáradhatat­lanúl működik, lígy az Ercsiben, mint a hozzátartozó Rácz­keresztűr községben, úgy a r. kath. propaganda, mint a községi kép­viselet által támasztott nehézségek legyőzésén vagy elhárításán. Mind­két helytt a felekezeti (r. kath.) vagy községi iskola kérdése dominálja a helyzetet; a már egyszer Ercsiben felállított községi iskolát a kath. elem ismét felekezetivé kívánja valtoztatni; a reformátusok, a zsidók­kal együtt, a községi iskolát kívánják fentartani, de összesen is nagy kisebbségben vannak a katholikusokkal szemben. E miatt a vármegyén is, a vallás- és közokt. ministeriumnál is folynak a tárgyalások s van remény, hogy a községi iskola javára fog az ügy eldőlni, mert a kisebb­ségben levő két felekezet elég tankötelest számlál arra, hogy részökre községi iskola állíttassék akkor is, ha a többségnek kath. felekezeti iskolája lesz. A lelkész Ercsiben rendesen tartja az istentiszteleteket. Rácz­kereszturon tanítja a gyermekeket; a szórványokat gyakran megláto­gatja, kivált betegek látogatása s úrvacsoráltatása alkalmával, mikor a beteg házánál, ref. s más vallásúak előtt is tanításokat tart. Ez a missio is megérdemli, hogy 300 frt évi segélye állandósíttassék. 7. Hévizgyörk—Hatvan. A missiói (s hévizgyörki rendes) lel­kész, kihez Aszód is tartozik, hol kevés hívünk, de az állami javító­intézetben nagyobb számú ref. gyermek van, a Nm. Igazságügymi­niszter úrtól ez évben megnyerte, külön díjazás mellett a ref. gyer­mekek vallásos oktatását, kik azt eddig a kisebb számú evang. gyer-

Next

/
Thumbnails
Contents