Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1894. október 27.
1804 október 29-én. — 51. 93 betegeskedése miatt az előadói tisztről lemondván, e jelen alkalomra az ügyek előadására Báthory Dániel bizottsági tagot kérte föl. A bizottság, a midőn sajnálattal veszi tudomásul Kiss Kálmán úr lemondását, nem mulaszthatja el, hogy köszönetet ne mondjon neki több évi fáradhatatlan ós buzgó munkásságáért. Elnök úrnak az előadóról való gondoskodását helyeslő tudomásul veszi s Báthory Dániel bizottsági tagot az előadói tisztre megválasztja, a ki a megbízatást elfogadja. Ez után a kezünkhöz adott ügyeket tárgyalás alá vévén, azokról van szerencsénk a következő előterjesztést tenni: 1. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közigazgatási-bizottsága Püspök úrhoz intézett 2025. számú átiratához mellékelve megküldi 1894. évi augusztus 9-ik napján tartott gyűlésének az iskolamulasztások tárgyában hozott határozatát, tudatván, hogy ezen határozatát minden iskolát fentartó hatósággal közölte. Utasíttatnak a vármegye területén lévő egyházak elöljárói, lelkészei és tanítói, hogy ezen rendeletnek — a mennyiben annak intézkedései törvényen alapulnak vagy azzal ellentétben nem állanak — reájuk tartozó részét teljesítsék. 2. Gráflf Nikáz, 1894. évi junius 30-án 2103. szám alatt Püspök úrhoz intézett levelében tudatja, hogy a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi Miniszter által Bács-Bodrogh vármegye királyi tanfelügyelőjévé neveztetett ki. Tudomásul szolgál. 3. Bács-Bodrogh vármegye királyi tanfelügyelője Püspök úrhoz intézett 2303. számú átiratában kéri az iránt intézkedni, hogy a vármegye területén fekvő egyházak elemi iskoláiban az életmentés és egészségtan taníttassék. Tudatja egyúttal, hogy a járási főszolgabirák utasíttattak, miszerint a községek meglátogatása alkalmával az egyes népiskolákban személyesen győződjenek meg a felől, vájjon taníttatik-e az élet- és egészségtan és a hol mulasztást tapasztalnának, arról esetenként jelentést tegyenek. Az illető egyházak elöljárói utasíttatnak, hogy iskoláikban az életmentés és egészségtan tanításáról tantervünknek megfelelőleg gondoskodjanak. Egyúttal fölkéri a közgyűlés Püspök urat, legyen szíves Bács-Bodrogh vár-