Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. október 27.

1894 október 29-én. — 50. 87 megerősítette s nevezett tanulókat az összes hazai tanintézetekből kizárta (41540/1894). VII. A nagykőrösi főgymnasiumnak az 1883. évi XXX. t.-cz. 47. §-a alapján leendő segélyezésére vonatkozó szerződés pontozatai­nak megállapítása és a fentartó testülettel ez irányban a szükséges tárgyalások folytatása végett, Beöthy Zsolt budapesti egyetemi tanár­nak miniszteri biztosul Nagy-Kőrösre kiküldetését tudomásul veendő­nek véleményezzük. VIII. Franczia Kiss Károly budapesti ev. ref. főgymn. tanár approbálás végett benyújtott «Algebra» czímü tankönyve, püspök úr által Csabai Imre és Zámbó János főgymn. tanároknak bírálatára kiadatván, előbbi szemei gyengesége miatt csak általánosan nyilat­kozik s véleményezi elfogadhatónak, utóbbi pedig bírálatában «mint lelkiismeretesen és tapintatosan szerkesztett tankönyvet** ajánlani érdemesnek találja, melynek ezen kívül «szabatos nyelve és köny­nyen érthető előadása is föltétlen dicséretet érdemel**. Ezen kedvező véleményezés és bírálat alapján Fr. Kiss Károly Algebráját, az egy­házkerület által engedélyezett tankönyvek sorába fölvétetni indít­ványozzuk. IX. Vándory József fővárosi tornatanár és m. kir. tartalékos honvédhuszár főhadnagy «Útmutatás a házi tornához** czímü kis munkája, az iskolai hatóságok és tornatanárok figyelmébe ajánltatik. X. A fentebbi jelentésekből kitűnvén az, hogy a legközelebbi tanévben hirdetett tanári pályázatok általában eredménytelenek ma­radtak s ugyanezen jelenségnek évről-évre nagyobb mérvben ismét­lődése fog bekövetkezni, ennek megelőzése szempontjából tisztelettel keretik a közgyűlés, hogy a törvény 470. §-a foganatosítását rendelje el s a fentartó testületeket kötelezze, hogy az ott megállapított ösz­szegben tegyék folyóvá a tanári fizetéseket. XI. Nagy Ferencz kecskeméti tanárnak kinevezési okmánya épségben tartása és érvényre juttatása iránt beterjesztett kérvénye, a közigazgatási bírósághoz terjesztetni véleményeztetik azzal, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents