Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1894. október 27.
1894 október 27-én. — 10. 43 az egyháznak 2500 frt értékű házat, melyből azonban egy szoba Borbély Nándor, budapesti ügyvéd úrnak hagyatott használat végett, kitől az megváltandó lesz. Ezenkívül hagyott 500 frt készpénzt. Egyesek adakozása 172 frt. Felcsuthon úrvacsorai kenyeret a hívek adtak. Wertheimer Zsigmond izraelita bérlő egy kocsi polyvát ajándékozott. Nyéken az alapítvány 400 frt jövedelme, Gárdonyban szinte az alapítvány 400 frt jövedelme iskolai ezélra, gyermekek ruházatára, könyvekre lett ez évben is fordítva. Mányon az iskolába egy földabrosz vétetett 4 frt 50 krért. Lovasberény 60 frtig költekezett. Pátkán a község adott szegény iskolás gyermekeknek 25 frtot, Tallián Yilmosné 30 mét. ruhaszövetet, Strasser Izidor 12 frtot. Sárkeresztur épületek fentartására 270 frtot adott ki. A templomba 7 változatú díszes orgonát állított 1103 frton, melyből 640 frt a hívek önkéntes adakozásából, 146 frt a régebben gyűlt orgona-alapból fedeztetett; a fentmaradó összeg pedig az egyházi takarék-magtárból eladott 196 pozsmérő eleség eladásából folyt be. Közadakozásból befolyt 108 frt. Az alaptőke 34 frttal, az orgona-alap 16 frttal gyarapodott. Szegény iskolás gyermekek felruházására a község 25 frtot adott. Az úrvacsorai kenyeret ez évben is, mint már hosszú évek során, Fleisclier Lajos csillagmajori kasznár úr szolgáltatta. Sukoró épületekre költött 99 frt 53 krt. Adakozás történt 19 frt 50 kr. Kálmán László volt püspökladányi lakos, 200 frtot hagyott végrendeletileg Sukorónak, mint születési helyének. Tabajdon 94 frttal az iskolához készíttetett egy szükséges hely. Végrendeletileg hagyományozott az egyháznak néh. Pápai Jánosné, szül. Marton Erzsébet 100 frtot. Tárnok János pedig néh. nejének, Sárközy Juditnak, szóbeli végrendelete értelmében, szép ezüst úrasztali kehelyt ajándékozott 100 frt értékben. Tinnye 32 forintot költött javításokra. Zámolyon a buzgó nők adakozásából egy díszes keresztelő-edény vásároltatott. A szent asztalra Vörösmarty testvérek égy terítőt s egy díszes szentkehely kendőt ajándékoztak. Isten dicsőségére Fazekas Jánosné, Nagy Zsófia és Juliánná testvérek, Molnár István 6 frt, id. Tanárki Pál 5 frtot adakoztak. A lelkész udvaron egy új gazdasági épület emeltetett. Ifj. Tanárki Pál, Simon Lajos, Menyhárt István, egy-egy alkalommal borral, kenyérrel ajándékozták meg az Úr asztalát. Végül 4500 frtba került díszes paplakot épített ez év folyta alatt. Vereb az iskola tetejét újra zsindelyeztette, új ablakokat készíttetett s a tanterembe új kályhákat vett 320 frtig. A lelkészi ud-