Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. október 27.

Főgondnok úr a napirend előtt, mély megilletődéssel a következőket mondja: Meghatottan, a legmélyebb fájdalommal értesültünk mindannyian az óriási, pótolhatatlan veszteségről, mely ez év tavaszán egyet. ev. ref. egyházunkat érte. Az egész protestáns világot felverte a gyászhír, hogy az a már megjelenésével is tiszteletet keltő agg férfiú, a ki, mondhatni, élete utolsó perczéig törhetetlen ifjú lélekkel és szellemi erővel állott élére minden, egyházunk közérdekét illető ügynek: báró Vay Miklós, örökre lezárta szemeit. Egyházunk félszázados szilárd oszlopa dőlt ki benne! Távol van tőlem, hogy gyenge szavammal csak meg is kisértsem egyházunk körül szerzett, soha el nem évülő érdemeit egyenkint felsorolni. Ez életirójának, ez a történetirónak hálás feladata lesz. Mi mindannyian, kik szerencsések voltunk vezetése alatt szolgálhatni, ismerjük ezeket az érdemeket és azokat hálás emlékezetünkből soha semmi kitörülni képes nem lesz. Épen azért nem hiszem, hogy csalódnám, ha annak a véleményemnek adok kifejezést, hogy jelen közgyűlésünk első teeridője lesz báró Vay Miklós elhunyta feletti mély bánatát, halhatatlan érdemeinek elismerését jegyzőkönyvében az utókor számára megörökíteni és ezzel részvétirata kíséretében a gyászoló család tagjait értesíteni. De ez még nem minden. A báró Vay Miklós halála tátongó ürt hagyott soraink között. Ennek kitöltetésére kell törekednünk minden erőnkkel. Egy ember egymaga erre alig lesz képes, össze kell fognunk, egyetértéssel közreműködnünk, kiki szerény tehetségeit a latba vetve, hogy az ő általa kijelölt úton tovább munkálkodva mérsékeljük a veszteség horderejét, a mely egyházunkat érte. Szolgáljon az ő példája nekünk buzdításul, — lebegjen szelleme munkásságunk felett! Magyar ev. ref. egyházunknak mindvégig bölcs, igaz és hű vezérének, báró Vay Miklósnak elhunytát dunamelléki egyházkerületünk mély fájdalommal gyászolja. Félszázados szilárd oszlopát, kidőlte után is repkény gyanánt fogja körül szeretetének ragaszkodásával. Tiszteletkeltő alakját, jóságos szívének nyilatkozásait, ajkának ékes és szelid szózatát el nem felejtheti. Hitsorsosai javára, mind alkalmatos, mind alkalmatlan időben önként, híven teljesített szolgálatait: egyháza alkotmányának, önkormányzatának visszavívása, védelme és fejlesztése körül fáradhatatlan buzgósággal, előrelátással s kitartással bebizonyított hűségét, szerzett halhatatlan érdemeit, örök dicsekedése, fogyatkozhatatlan hálája méltó tárgyának ismeri s elrendeli, hogy ezek, minden idők buzdító példájára, jegyzőkönyvében megörökíttessenek s a nagy ember halálával gyászba borult családjához egyházkerületünk nevében részvétírat intéztessék.