Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1894. április 3. 4.
46 1894 április 4-én. — 31. 32. Az említett ministeri intéz vény az illető pestmegyei Esperes úrnak kiadatik, azon felhívással, hogy szerezzen magának mielőbb biztos és alapos tudomást a felől, hogy az intézvényben említett ócsai reform, templom tatarozása és biztosítása érdekében mely munkák teljesítendők; ezek felől készíttessen tervet, költségvetést, ezeket Püspök úrhoz terjeszsze be, ki viszont azokat a műemlékek országos bizottságához lesz felülvizsgálás végett beküldendő; az e czélra kiutalványozott, köszönettel fogadott, s takarékpénztári könyvecskén bemutatott 500 frt egyelőre Püspök úr kezelése alatt hagyatik. 31. Olvastatott a nm. vallás- és közoktatásügyi minister úrnak 1894 márczius hó 1-én 6935. sz. a. s dr. Jászi Viktor kecskeméti jogakadémiai tanárnak a m. é. egyházkerületi közgyűlésen történt tanárrá való megválasztatását azzal a megjegyzéssel tudomásul vevő leirata, hogy jövőre a jogtanárok megválasztatása ne az egyházkerületi közgyűlésről felvett jegyzőkönyvek útján, hanem külön előterjesztésben a megválasztott jogtanárra vonatkozó adatokkal közöltessék a minister úrral. Tudomásul szolgál s az elnökség felkéretik, hogy jövőben az esetleges jogakadémiai tanárválasztásokról méltóztassék a megválasztott jogtanárokra vonatkozó adatokkal külön előterjesztést tenni anm. vallás- és közoktatásügyi minister úrhoz. 32. Olvastattak a nm. vallás- és közoktatásügyi minister úrnak az 1893-ik, illetőleg az 1894-ik évben különböző számok alatt kelt s egyházi Főhatóságunkhoz intézett leiratai, a melyekben a nevezett minister úr egyházi főhatóságunkat a következő intézkedései felől értesíti: A mezőtúri ev. ref. gymnásium hetedik osztályának az 1893/94-iki tanévre a nyilvánossági jogot megadta (868/1894); ugyancsak megadta a nyilvánossági jogot a budapesti Röserféle tanintézetnek, mint uégvosztályú gymnasiumnak az