Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. április 3. 4.

40 1894 április 4-én. — 24. 25. az iratoknak ide újból való fölterjesztése végett lékül dhetik. 24. Olvastatott a belvárdi ref. egyház presbyteriumának felebbezése a felső-baranyai egyházmegye folyó évi közgyű­lésén 14. jkvi sz. a. hozott határozata ellen. A lelkészi és tanítói díj levél kérelmezett mó­dosításának elkerülhetetlen szüksége elfogadható adatokkal támogatva nem lévén, az alsófokú ható­ságnak erre vonatkozó határozata helybenhagyatik. Egyben esperes úr felliivatik, hogy a kérvény­ben felhozott adatok megbízhatósága felől személyes meggyőződést szerezni iparkodjék, s ennek eredmé­nyéhez képest tegyen egy végső kísérletet az egy­házzal való tárgyalás útján a megváltási ár méltá­nyosabb rendezésére, — ennek sikertelensége ese­tében pedig lehetőleg hasson oda, hogy a belvárdi egyháznak a legközelebbi egyházzal leendő társulása eszközölhető legyen, s a fejleményekhez képest ho­zandó újabbi határozat végett az ügyet az egyház­megyén legközelebb terjeszsze elő. April J/.-én délután tartott illés. 25. Főtiszteletű püspök úr előterjeszti, hogy az 1891 — 1893-dik évi országos zsinat által alkotott egyházi törvények életbeléptetése tárgyában a jelen egyházkerületi közgyűlé­sünkön megvitatott rendszabály-javaslat VI. szakaszának 6. pontjában foglaltakhoz képest készítendő vagyonkönyvek és az ezek alapján összeállítandó egyetemes leltár tárgyában éljen az egyházkerület a konventhez felterjesztendő vélemé­nyezési jogával. A jog-, pénz- és gazdaságügyi közös bizottság véleményes jelentéséhez az egyházkerületi köz­gyűlés hozzájárulván, az egyetemes konvent hét tagú bizottsága által az ev. ref. egyház egyetemes

Next

/
Thumbnails
Contents