Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1894. április 3. 4.
16 18'14 április 3-án. — 10. A 2. pont a tolnai egyházmegye azon módosításának mellőzésével, hogy: «a hol két rendes tanító van, ott a kántortanító legyen a presbyterium tanító-tagja» a bizottsági szövegezés szerint fogadtatott el. A 3. pont a külsősomogyi e. megye azon módosításával szemben, hogy: «a presbyterek, valamint a gondnokok is, ha gondnoki megbízatásuk legalább is 3 évre szól, minden ujabb megválasztatásuknál a hivatali esküt letenni tartoznak» a bizottsági szövegezés szerint fogadtatott el. A 4. pont változatlanul elfogadtatott. A VI. szakasz 1., 2., 3., 4. pontjai változatlanul elfogadtatnak. Az 5. pont a kecskeméti e. megyének az özvegyi és kegyeleti évet illetőleg az eddig gyakorlat fenntartására s a konvent döntő nyilatkozata kikérésére irányzott módosításának mellőzésével a bizottsági szövegezés szerint fogadtatott el. A 6. pont változatlanul elfogadtatott. A VII. szakasz első bekezdése változatlanul elfogadtatott. A második bekezdés a kecskeméti e. megye azon módosításával szemben, hogy az első sorban e szavak helyett: a lelkész, ez tétessék: csak a lelkész, — akképen fogadtatott el, hogy e szavak helyett: a lelkész az elnöke ez igtattassék be: egyedüli elnöke a lelkész. A harmadik bekezdés az alsóbaranyabácsi egyházmegyének az egész bekezdés törlését czélzó indítványával szemben, a kecskeméti, külsősomogyi és tolnai e. megyék módosítása értelmében akként fogadtatott el, hogy a bizottsági szövegezés eme végső szavai: és csak püspöki engedély mellett töröltessenek. A negyedik bekezdés az alsóbaranyabácsi, felsőbaranyai és solti egyházmegyéknek az egész bekezdés törlésére