Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1894. április 3. 4.

Püspök úr a napirend előtt helyéről felemelkedvén, — a miben az összes tagok és közönség példáját követik, — mély megilletődés hangján ezeket mondja: Fötiszteletű és méltóságos egyházkerületi közgyűlés! A mit már Istenhez emelt fohászomban sem hagytam említés nélkül, történelmünk nagy alakjának, Kossuthnak nem mondom váratlan, de mindig, bármi későn jön is, leverő és minden magyar szivét és a művelt világ összes tengeren inneni és teűgeren tuli nemzeteinek lelkét mélyen megható, elborító halálának fájdalmas érzése kötelez még egyszer felszólalni. Úgy vagyok meggyőződve, hogy magyar református egyházunk és ebben ez a dunamelléki egyházkerület a nemzettel, a hazával mindig együtt érzett akkor is, mikor az egész nemzet gyászba volt borulva, könyet viselt szemében. Most is gyászol a haza, mély fájdalom vonaglik át lelkén és a nemzet e gyászában nem maradhat néma a dunamelléki református egyházkerület sem. Nincsen közöttünk, nincsen e negyedfélszázezer hívőt számláló egyházkerületben egy lélek sem, a ki e gyászban ne osztoznék, azért hiszem, hogy mikor egy igénytelen cipruslombot teszek le az édes haza földén domboruló sírjára, azt hiszem, hogy fájdalmunk, gyászunk e megnyilatkozásában, kifejezésében senki akadályozni nem akar, sőt azt hiszem, hogy ehhez egyházkerületi közgyűlésünk minden tagja teljes őszin- H teséggel hozzájárul. Méltóztassék azért fötiszteletű és méltóságos egyházkerületi közgyűlés a napirend előtt elhatározni, hogy nagy halottunk, Kossuth Lajos halála feletti fájdalmának jegyzőkönyvében is kifejezést ad. (Helyeslés.) Azt hiszem, hogy határozatképpen ki is jelenthetem, hogy jegyzőkönyvünk első pontja leszen a nagy halott feletti kegyeletes megemlékezés! (Általános helyeslés.) Dunamelléki reformált egyházkerületünk, melynek minden egyes tagja kezdettől fogva osztozik a nemzetet ért nagy veszteség fájdalmában, most, a midőn egybegyűlve találja az országos gyász, nemzeti és vallásos érzelmének őseitől öröklött hagyományos elválasztliatatlanságával fejezi ki mély bánatát. Az érdemek, a melyeket Kossuth Lajos, hazája iránt honában, az a hirnév és dicsőség, a melyet a magyar névnek tengereken innen és tul szónoklata hatalmával, lángeszével, eszméivel szerzett: soha el nem évülhetnek. Ezeknek az érzelmeknek örök időkre fenmaradó életéhez fűzi ez egyházkerület, a haza nagy fiának elhúnyta felett érzett fájdalmát s azt jegyzökönyvében a kegyelet érzelmével örökíti meg.