Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1893. október 21.

1893 október 24-én. — v. ü. 10. 269 ugyanottani pénzügyigazgatóságtól, továbbá a vaáli kir. járásbíróságtól több rendbeli pereknek és ügyiratoknak átkérését és csatolását meg­rendelvén, 39173/92. és 43324/92. számú végzéseivel értesített, hogy a megkeresett pénzügyigazgatóság az átkért adófőkönyvi kivonatokat beküldötte, ellenben a székesfehérvári kir. törvényszék arról értesítette, hogy azok a periratok, a melyeknek csatolása elrendeltetett, át nem küldhetők, mert ezen perek még folyamatban vannak. Ennek folytán a budapesti kir. törvényszék az adófőkönyvi kivonatok megtekintését engedélyezte, a folyamatban levő perek befejezésének pedig bevárását elrendelte. Ennek megtörténte után, ha az összes iratok beérkeznek : fog egy újabb póttárgyalásra határidő kitiizetni. B) Ugyancsak Dienes Ferencz baracskai lakos, mint kiskorú Dienes István, Ferencz, Lajos és György természetes és törvényes kép­viselőjének, a baracskai és iváncsai hagyománybirtok utáni jövedelem­hezi jogosultság megállapítása, úgy 16,285 frt 80 kr. tőke és járulékai megítélése iránt a pesti ev. ref. főiskola ellen indított rendes perében henyujtott felfolyamodásomra a budapesti kir. ítélő tábla 5088/p. 892. szám alatt végzést hozott, ebben az első bíróságnak azon intézkedését, mely szerint felperes a felfüggesztett peres eljárás folytatólagos folya­matba tétele iránti kérelmével elutasíttatott, megerősítette, azt a ré­szét pedig, mely nehézményezve és felfolyamodással megtámadva volt r tekintettel arra, hogy a peres ügy továbbra is felfüggesztve lett, érin­tetlenül hagyta. C) A baracskai közbirtokosság mint felperes által Dienes Ferencz baracskai lakos mint alperes ellen a közbirtokossági vagyonokból bejött s 1871. év óta el nem számolt és visszatartott jövedelmek iránt indí­tott rendes per még jogérvényesen befejezve nem lőn. A közbirtokosság perbeli követelése azonban alperes ingatlanaira történt előjegyzés által bejegyeztetvén, biztosítva lett, a mennyiben Dienes Ferencz javainak "elárverelése következtében a perbeli követelés a per jogérvényes befe­jeztéig birói letétben kezeltetik. D) Mult évi jelentésemben előterjesztettem, hogy Dienes Ferencz ingatlanainak elárvereléséből kifolyólag a vaáli kir. járásbíróság végre­hajtója a pesti ev. ref. főiskola tulajdona és birtokában levő 2498 • öl kiterjedésű kaszálóból 951 • ölet Dobozi János baracskai lakosnak mint árverési vevőnek átadott. Ugyanekkor előadtam azt is, hogy jog­orvoslatokkal éltem ezen törvényellenes eljárást elrendelő és azt hely-

Next

/
Thumbnails
Contents