Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1893. október 21.
226 1893 október 24-én. — v. ü. 4. VI. Idősb Fáy Béla péczeli földbirtokos 1893. évi máj. bó 18-án 798/93. szám alatt indokolt kérvényében azon kérelemmel járult az egyházkerületi elnökség elé, hogy a péczeli 285. számú telekjegyzökönyvben felvett két közbirtokossági malomból öt, mint egyik közbirtokost illető részre, mint mellékjelzálogra a dunamelléki ev. ref. egyházkerület javára bekebelezett 2000 váltóforint kölcsönnek kitörlése a mellékjelzálogról engedélyeztessék azon okból, mivel a főjelzálog elégséges fedezetet nyújt a bejegyzett teher biztosítására. Ezen benyújtott kérvény véleményezés végett nekem kiadatván, első sorban szükséges volt a főjelzálogul szolgáló ingatlanok telekkönyvi kivonatának hiteles másolatát kérvényezőtől bekivánni. Van szerencsém ezen beküldött telekjegyzökönyvi kivonatból 1. NB. alatt ide csatolni. Ezen telekjegyzőkönyvi kivonatból meggyőződés szerezhető, hogy a dunamelléki ev. ref. egyházkerületet illető 2000 váltóforint tőke és járulékai első helyen vannak bekebelezve egy olyan birtokra, melynek értéke 30,000 frtnál is többre tehető. Ennek alapján tehát a kérelem teljesítését véleményeztem és azon esetre, ha az egyházkerületi elnökség az elkészített engedély kiállítását az egyházkerületi közgyűlés bevárása nélkül ezen véleményem alapján elhatározná, a törlési engedély tervezetét bemutattam. Az egyházkerületi elnökseg 882/93. szám alatt kiadott rendelkezésével véleményemet elfogadván, azon feltevésben, hogy midőn a fennmaradt 2000 váltóforint törlése a mellékjelzálogról megengedtetik, a főjelzálogon a tőke továbbra is első helyen marad bekebelezve, a törlési engedélyt kiállította, kezemhez kiadta ós én azt Fáy Béla úrnak 3 frt bélyeg beszolgáltatása ellenében elküldöttem s a törlés a mellékjelzálognál keresztül is vitetett. VII. Mult évi egyházkerületi közgyűlés vagyonügyi jegyzőkönyv 12. pont alatt hozott határozattal néhai Füredi Bezső honvéd főhadnagy hagyatéki ügyében feljogosítva lettem, hogy tekintettel a hagyaték csekély értékére s tekintettel arra, hogy igen kevés remény és kilátás van, hogy az egyházkerület, mint utóhagyományos a végrendeletileg neki hagyományozott 500 forinthoz hozzájuthasson, ezen