Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1892. október 1.
54 1892 október 1-én. — 1. szervezett, a lelkészlakot kibővítette. Jász-Kis-Ér templomát renováltatta 6744 frt költséggel; a község a toronyra őrjárást készíttetett 700 frtért. A paplak udvarán levő istáló újra fedetett 350 frt költséggel. O-Kécske az eddigi segédtanítói állomást fizetésjavítással állandósította. Az egyház a lelkészlak javítását befejezte. Kecskeméten a kisajátított piacztéri házak árából az eddigi lelkészi-kert területén egy emeletes bérházat építtetett s ezzel kapcsolatban a lelkészlakot gyökeresen átalakította a kor követelményeinek megfelelőleg. Ez építkezések vállalati ára 37,763 frt 25 kr., miből a lelkészlak átalakításának költsége mintegy 5600 frtot tesz. A váltság-összeg megmaradt részéből 12 ezer frtért egy nagy bérházat vett az egyházi és iskolai szükségletek fedezésére szolgáló jövedelmek fokozása czéljából, mi végből az egyházi adót 3% kai emelte, illetve a szükséglet arányában 10%-ban vetette ki. A gyülekezet pénztára a máramarosszigeti egyház templomának felépítésére 50 frtot adott, a gyülekezeti tagok pedig templomi felhívásra 147 frtot és egy darab aranyat adtak e czélra. A bajai templom belső felszerelésére az egyház 20 frtot adott. A magyar dellői reform, templomra 42 frt adomány gyűlt be. Az egyház a prot. irodalmi társaság alapító tagja lett 100 frttal. NagyKőrösön a képezde felépült, benne az úgynevezett Irházi népiskola alkalmas új tantermet nyert. Ugyanott egy központi iskolai kevéssé alkalmas tanterem helyet a népiskola számára helyiség béreltetett; a toronyba a város a tűzjelző őrállomást áthelyezte; Vadkerten a a templomtető és torony javíttatott 477 frt 51 krral, az orgonát 35 frtért kijavították; a lelkészlak tetőzete megújíttatott 330 frt 99 kr. költséggel, az épületek tisztítására 41 frt 15 krt költöttek. Várkonyon a lelkészlak udvarán új istálló épült 150 frtért. Vezseny magtárt és egyháztanács-szobát épít 400 frt költséggel. Egyesek adományai: a) Az egyház javára: Antos János egyházmegyei gondnok úr újabb 300 frtos alapítványt tett a lelkészözvegyek és árvák részére; Abonyban nagyságos Antos Jánosné ő méltósága a szokásos évi 20 frt adományát a templomépítési pénztár számára ez évben is beszolgáltatta. Halottak napján szegények közti kiosztás végett ez évben is 5 frtot adatott át a lelkésznek. Szántó Elek lelkész úr 25 éves abonyi lelkészkedésének 1891. november 11-én történt évfordulóján, egy igen díszes, aranynyal bevont ezüst lírasztali kelyhet adományozott e nap emlékének megörökítése végett