Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1893. október 21.
1893 október 21-én. — 8. 17 ményt, hogy azok ez évben be fognak következni s ró]ok ma jelentést fogok tehetni. Egyik: zsinati törvényeink legfelsőbb szentesítése és kihirdetése; a másik az országot, az egyházakat s azok közt a mi egyházunkat is, már több, mint két év óta feszültségben tartó egyházpolitikai kérdéseknek állami törvényekkel való megoldása. Azonban e két várakozás közül egyik sem teljesedett. A mi a zsinati törvényeket illeti: köztudomású, hogy egyházunk törvényhozása, Egyetemes Zsinatunk, három ülésszakban, 1891 deczemb. 5-től 17-ig; 1892 márcz. 9-től április 6-ig; és novemb. 24-től decz. 7-ik napjáig tartott nyilvános üléseiben tárgyalta, az előleges bizottságok, az egyetemes Konvent s magok a zsinati értekezletek számos retortáin átment törvénytervezeteket és javaslatokat, melyek az 1881/2. évi Debreczeni Zsinat munkálatainak, köztük az akkor szentesítést nem nyert közoktatási résznek is módosítását, és sok tekintetben lényeges átdolgozását foglalják magokban. A zsinat utolsó ülésszakában, végszövegezésben megállapítván s összeállítván a törvénynyé leendő törvényjavaslatot, annak a legfelsőbb szentesítés alá terjesztésével saját Nmélt. és Főt. elnökségét bízta meg s felhatalmazta egyszersmind arra is, hogy «ha, — mint reméltük, — a törvényjavaslat minden kifogás nélkül helybenhagyatik s a legf. szentesítést megnyeri, akkor a zsinat egybehívása nélkül, küldessenek le az elnökség által, a megerősítést nyert törvények az egyházkerületekhez, kihirdetés és életbeléptetés végett». A felterjesztés még a mult év végén (vagy a folyó óv legelején) megtörtént; a megerősítés azonban mind mostanáig késett. Legutóbb csak e napokban értesültünk, hogy a felterjesztett munkálatra a legf. helyen több kifogás tétetett s az, a zsinati elnökségnek kiigazítás végett visszaküldetett, minél fogva a Zsinat újra összehívása vált szükségessé. A legfelsőbb helyen tett kifogások azonban nem vonatkoznak lényeges pontokra; de miattok a szentesítés azért nem volt megadható, mert kettő közülök ellentétben áll a közoktatásügyi állami törvényekkel, egy tollvonással kiigazíthatók, de kiigazítás nélkül nem maradhatnak. Zsinatunknak nem a A Dunamell. ev. ref. e. ker. jegyz 1 k ínyre.