Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.

1892. október 1.

330 1892 október 5-e'n. — v. U. 14. tűntetett 4278 frt 85 kr. tőke-egyenleg, a mult év­ben a várkonvi egyház részére utalványozott köl­csönösszeget levonván, földhitelintézeti zálogleve­lekbe fektetendő. C) Az államsegély-pénztárt illetőleg a mintegy 1363 frt 24 krra menő kamat-liátra­lékra nézve utasíttatik pénztárnok úr, hogy az illető összegek kimutatását esperes uraknak küldje meg, esperes urak pedig felhívatnak, hogy azokat egyházlátogatás alkalmával szigorúan követeljék be. Az elnökség útján felkéretni liatároztatik a Földhitelintézet, hogy a különböző pénztáraknál történő tőke természetű befizetések ezentúl ne folyó számlára vezettessenek, hanem azonnal zálogleve­lekbe fektettessenek. Pénztárnok úr utasíttatik, hogy id. Fáy Béla úrnál levő 840 frt után és B. Kiss Aladár úrnál levő 420 frt után 1891-dik évre hátralékos 67 2 0/o-° s kamatok befizetését szorgalmazza s eljárása siker­telenségének esetén az elnökségnek tegyen je­lentést. Az A), B), C), D), Ej alatt felsorolt szám­adásokat illetőleg Petri Elek pénztárnok úr ré­szére, az egyházkerület köszönetének nyilvánítása mellett, a szokott óvás fentartartásával a felment­vény ezennel megadatik. II. A pesti ref. theol. intézet pénztáráról veze­tett számadást illetőleg utasíttatik a theologiai inté­zet igazgatója és az egyházkerület ügyésze, hogy jövőre a Földhitelintézet egy évi folyó számla kivo­nataiból a jóváhagyott előirányzaton alapuló szer­ves számadást állítsanak össze, hogy ez szolgáljon számszéki vizsgálat alapjáúl; ezenkívül ügyész úr arra is felkéretik, hogy az intézet vagyonállagáról is készítsen kimutatást.

Next

/
Thumbnails
Contents