Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1892. október 1.
1892 október. 5-én. — v. ii. 10. 277 3. Jelentésem XXVII-ik pontjának kiegészítéséül van szerencsém jelenteni, hogy eladókkal és haszonbérlőkkel létrejött közös megállappdás folytán a megvásárolt birtoknak eladók általi átadására, a tanintézet részéről haszonbérlők részére történendő átadására s a felveendő leltár készítésére 1892. évi szeptember 26-a lett kitűzve, a mely napon a helyszínén eladók és haszonbérlők megjelenvén, az átadás, átvétel és ismét átadás és leltárfelvétel foganatosítva lőn. Foganatosíttatott pedig úgy, hogy első sorban a 2 NB. alatti szakértői jegyzőkönyv szerint a kétszeri szántásra és a szántás minőségére, továbbá a luczernás terület használhatóságára és megalkotásának idejére nézve felmerült vitás kérdéseket a felek által elfogadott szakértői vélemény megoldotta, mely után az eladók által átadott takarmányneműek a 3 NB. alatti jegyzőkönyv szerint mennyiségileg meghatároztattak é6 a becsár is megállapíttatott. Ezután az épületekre és tárgyakra nézve, a fa- és erdőterület kivételével, melyekre nézve úgy is üzemterv készítendő, haszonbérlőkkel a 4 NB. alatti leltár fölvétetett s miután azt haszonbérlök elfogadva aláírták, eladó Wertheim Hermán és társaival, az átadás és átvétel is eszközöltetett. Ezen átadás és átvételről felvett <s ide 5 NB. alatt csatolt jkv. szerint eladók az adók és illetékekre nézve az egyházkerületi jog-, pénz és gazdaságügyi bizottság által 1892. évi márczius 29-én hozott határozattal kívánt s az 1883:44. t.-cz. 96. §-a értelmében kiállítandó bizonylatot nem mutatták ugyan be, de a felmutatott bizonylattal és adókönyvekkel igazolták, hogy 4 frt 46 kr. állami adóhátralék s a községi és megyei adókból tisztán eladókat személyesen terhelő előfogati díjon kívül semmiféle adóhátralék nincsen, sőt az útadóra 15 krral többet fizettek be. Illeték teher azonban ezen adásvételi jogügylet után kiszabott 5052 frt 50 kr. még fenn áll. Ezen 5 NB. alatti jkv. szerint kiderült továbbá, hogy a dinnyéskajtori tólecsapoló társulat munkálatainak bevégzésére 1892. évi szeptember 30-ig befizetendőleg e bútokra 154 frt 58 krt vetett ki, mely összegből 3A résznek azonnali kifizetésére eladók magukat kötelezték, 1/i rész fizetésétől azonban, tekintettel arra, hogy a birtokot folyó évi október hó 1-től nem bírják, magukat felmentetni kérik. Ha azonban akár bizottságilag, akár elnöküeg ez terhökre rovatnék, kijelentették, hogy a fizetést erre nézve is teljesíteni fogják. Ezek után eladók részéről az átadás, vevő részéről az átvétel