Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1892-1895.
1892. október 1.
1892 október 5-én. — v. ii. 8. igénybe vett váltóbitelből 1892. október hó 1-én mily összeg fizettessék ki s mily ősszegről állíttassanak ki az új hitelváltók. Ezen előterjesztésemben előadtam, hogy a pesti hazai első tak.pénztár igazgatóságával, miután az igazgatóság ezen jelentésemhez 18. sz. a. csatolt levelében maga részére 1892. évi október hó 1-én túl a kamatláb megállapításához jogát fentartotta, — értekeztem, hogy a folyó évi október 1-je után igénybe veendő összegek kamatját határozza meg. — Az igazgatóság ide 56. sz. a. csatolt levelében kijelenté, hogy hajlandó a 140,000 frtos nyílt hitelt 6 hónapnál nem hosszabb lejáratú váltók alapján a tanintézetnél további intézkedésig 5% kamat mellett meghagyni. A tak.-pénztári igazgatóságnak ezen kijelentése folytán javaslatba hoztam, hogy a tanintézet, miután a magyar földhitelintézet által kiadott számlakivonat és levelek tanúsága szerint az eladott kisbirtokok befizetett s 1892. évi szept. 29-én befizetendő vételáraiból úgy a letett bánatpénzekből, valamint a 4 drb. hazai első takarékpénztári részvény eladási áraiból 66,364 frt 59 kr. készpénz fog 1892. október 1-én rendelkezésére állani, ezen összegből 50,000 frtot fordítson a 140,000 frt váltótartozás törlesztésére, továbbra a nyilt hitelt 90,000 frt erejéig vegye igénybe s 4 drb 22,500 frtos új váltó kiállítása s 2250 frt kamat összegnek előzetes benyújtása illetve kifizetése mellett a takarékpénztárt a nyilt hitelnek ezen összeg erejéig leendő érv ényesítéséről értesítse. Indokoltam ezen javaslatomat azzal, hogy a tanintézetnek joga van kamat visszatérítés mellett a visszafizetéseket, a lejáratot megelőzőleg is teljesíteni, ezen kívül a 66,364 frt 59 kr. fennmaradó összegéből Wertheim Hermán és társainak a vételárból még járó 15,000 frt kifizethető lesz. Ezen előterjesztésemre eddigelé a nagymélt. és mélt. elnökség jelentésem befejeztéig még nem intézkedett. XXVI. Számadás. Hátra van még, hogy eladókkal eszközlendő leszámolásra a magy. földhitelintézettől elnökileg kezemhez kiutalványozott összegről számadást adjak. Az 57. sz. alatt csatolt ellennyugta tanúsága szerint 1892 ápril 18